SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A karácsonyfa mellett is dolgozunk

Családinet [cikkei] - 2013-12-17
Minden harmadik magyar munkavállalótól elvárja a főnöke, hogy állandóan elérhető legyen, de még ennél is többen vannak, akik egyáltalán nem tudnak elszakadni a munkától karácsonykor sem. A megkérdezettek fele például utánanéz a munkahelyi feladatainak az ünnepek alatt a Randstad Workmonitor szerint.

Nem csak a tűzoltók, rendőrök és orvosok vannak ügyeletben karácsonykor: a Randstad Workmonitor 2013 utolsó negyedévében felvett adatai szerint a magyar munkavállalók 32 százalékától még az ünnepek alatt is folyamatos, 24 órás rendelkezésre állást vár el a főnöke. Hasonló eredményt többek között Japánban mértek a globális felmérésben, az Egyesült Királyságban 21 százalék, Németországban 15 százalék, Svédországban pedig csak 10 százalék nyilatkozott hasonlóképpen.

A magyarok ugyanakkor még az elvárt szintet is túlteljesítik, mivel a megkérdezettek fele mondta azt, hogy az ünnepek idején is folyamatosan tájékozódik a munkájával kapcsolatban. Hazánkban a felmérés résztvevőinek 36 százaléka egyszerűen nem tudja megállni, hogy a szabadsága alatt ne olvassa rendszeresen a céges levelezést, míg Szlovákiában és Csehországban csak 28, Lengyelországban pedig 23 százalék mondta ezt.

A felmérésből az is kiderült, hogy a férfi alkalmazottakkal szemben gyakrabban várják el a folyamatos rendelkezésre állást a munkáltatók, ennek ellenére inkább a nők nem tudnak elszakadni a feladataiktól. Míg az urak 62 százaléka vallotta, hogy leteszi a munkát, amint elkezdődik a szabadsága, a nőknek csak 50 százaléka képes erre.

Egyre ritkább az év végi pénzeső

A Randstad Workmonitor adatai szerint a 2013-as év végén a magyarok 27 százaléka számít egyszeri pénzjutalomra a munkahelyén, ami mintegy tíz százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest. „A válaszok csak a munkavállalók előzetes várakozásait tükrözik, de ez nyilvánvalóan az előző évi tapasztalatokon és a cégek 2013-as gazdasági teljesítményének megítélésén alapul” – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. Magyarországon fizetésemelésben is csak a megkérdezettek 31 százaléka reménykedik, míg Szlovákiában majdnem minden második munkavállaló úgy gondolja, hogy jövőre több pénzt vihet majd haza.

A felmérés hátteréről

A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás a globális és helyi trendek mellett egy-egy speciális témakörrel is foglalkozik. A 2013. október 25-e és november 12-e között felvett, negyedik negyedéves kérdéssor többek között a karácsonyi szabadságok idején végzett munka megítélését és az év végi jutalmak gyakoriságát vizsgálta a munkavállalók körében. A felmérés során Magyarországon összesen 6477, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

A Randstadról:

A Randstad 1960-ban jött létre, jelenleg több mint 40 országban működő irodáival a világ második legnagyobb személyzeti tanácsadó cégének tekinthető. Hazánkban 2004-ben nyitotta meg első irodáját. 2010-ben egyesült Magyarország egyik vezető személyzeti tanácsadó cégével, a ProfiPowerrel, ezzel létrehozva a piac egyik legmeghatározóbb szereplőjét. A jelenleg 70 fős csapat több fő területen közvetít és kölcsönöz elsősorban diplomával rendelkező munkavállalókat: üzleti támogató központok munkatársainak megtalálása mellett pénzügyi, értékesítői, mérnöki, HR és IT területen dolgozó közép- és felsővezetők kiválasztásában segít.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja