SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan válasszuk ki a megfelelő karácsonyfát?

Herold Ferenc [cikkei] - 2011-12-15
A karácsony várása, a karácsonyi készülődés szívünkben, lelkünkben idéz elő kellemes, szeretettel teli érzelmeket. Ehhez az ingerhez szorosan kötődik a fenyőfa-karácsonyfa által az érzékszerveinken keresztül ránk gyakorolt élmény. Ebben a cikkben a karácsonyfának alkalmas fenyőkről, azok tulajdonságairól, kiválasztásuk szempontjairól, beszerzési helyekről, helyettesítő megoldásokról, és az ünnep utáni kezelésükről írok.

A karácsonyfa-állítás valószínűsíthetően Skandináviából származik, és valamikor az 1600-as évek elején gyűrűzött tovább Európa államaiba. Hazánkban ez a szokás a 19. század második felében kezdett meghonosodni. A karácsonyfa-állítás hagyományának  megteremtésében Brunszvik Teréznek jelentős érdemei vannak, ugyanis nevéhez köthető az első „magyar” karácsonyfa. Irodalmunkban először Jókai Mór, A koldusgyerek című művében jelenik meg. A magyar hagyomány szerint a karácsonyfát december 24-én állítják, és január 6-án (vízkeresztkor) szedik le.

A karácsonyfa nem minden országban fenyőfából „készül”. Egyes nemzetek egyéb növényeket is használnak erre a célra, például Amerikában a magyalt-Ilexet.

Magyarországon legelterjedtebb a Közönséges lucfenyő - Picea abies.

Mind a természetben, mind a magánkertekben legnagyobb számban megtalálható fenyőfélénk. Karácsonyi népszerűségét viszonylag gyors növekedésének és szép formájának köszönheti. Gyors növekedésének és elterjedtségének köszönhetően talán a legolcsóbb karácsonyfa a fenyők között. Tűlevelei aprók, színük sötétzöld, illatuk erőteljes. Hátránya, hogy lombját gyorsan elveszti, meleg szobákban néhány napon belül hullani kezdenek az apró fenyőtűk.

Dobogós helyet érdemelt ki az Ezüstfenyő (szúrós luc) - Picea pungens. Levelei hosszabbak, és keményebbek, csúcsuk hegyesebb, ezért igen szúrósak. Innen ered elsődleges neve is, a szúrós luc. Másodlagos nevét a nemesítésnek köszönhető ezüstkék színű fajtáiról kapta. Fenyőfa árusoknál elsősorban ezt a kék fajtáit keresik. A képen jól látható a színeltérés.

Ezüstfenyő (szúrós luc) - Picea pungens.

A bal fenti képen jól látható a színkülönbség. A jobboldali képen azt is láthatjuk, hogy a fiatal hajtások kékebbek, ahogy idősödnek, úgy fakul meg az élénk kék szín a leveleken. Gyantájának illata erős, kellemesen aromás. Leveleit elszáradva sem hullajtja le tömegesen, ezért sokáig a lakásban tartható.

Díjazottak között találhatjuk a Nordmannfenyőt (kaukázusi jegenyefenyő) - Abies nordmanniana. Levelei hosszúsága az esütfenyőéhez hasonló, de attól sokkal lágyabb, selymesebb. Érintésük kellemes, a tűlevél vége tompa, ezért nem szúr. Színe élénkzöld két fonáki fehér sávval. Ez jól látható a lenti képen.

Nordmannfenyő (kaukázusi jegenyefenyő) - Abies nordmanniana

Gyantájának illata aromás, kissé citrusos illatnyommal. A fa fejlődése lassú, kedvezőtlen időjárás mellett egyenetlenül fejlődik, ezért gyakori a nem túl formás fa. Leveleit elszáradva nem hullajtja le. Drága fenyőfajta.

A dobogót ostromolja a Duglászfenyő - Pseudotsuga menziesii. Zöld és kék színben is kapható. Tűlevelei az előbbi fajokéhoz hasonlóan rövidek. Az előzőekhez képest a leglágyabbak, leghajlékonyabbak, végük hegyes, ezért enyhén szúrósak. Illatuk erőteljesen citrusos. A képeken láthatjuk gyönyörű formás alakját, és a két legjellemzőbb színét.

Duglászfenyő - Pseudotsuga menziesii.

Kiszáradva leveleit nehezen dobja el, ezért is alkalmas karácsonyfának.
Újabban nagy divat, hogy egyesek különleges fajtájú fenyőket vásárolnak karácsonyfának. Ezek ritkák, lassú növekedésűek és igen szépek. Leveleiket nem hullajtják, meleg szobában is tartósak. Áruk igen borsos. Ilyen a Kolorádó fenyő - Abies concolor

kolorado jegenye
Kolorádó fenyő - Abies concolor Közönséges jegenyefenyő - Abies alba

 

kolbaszfenyo kolorado_fenyo
Kolbászfenyő - Abies pinsapo. Különlegessége, hogy a vesszőt körkörösen (hengeresen) tűlevelek borítják. Kolorádó fenyő - Abies concolor


A rövidtűs fenyők mellett néhány hosszútűs fenyő is elterjedt. Közülük legtöbben a Feketefenyőt - Pinus nigra vásárolják karácsonyfának. Lombozata ritka, tűlevelei sokszor hosszabbak rövid társainál. Színe zöld, gyantája közepesen erős illatú. Megszáradva leveleit nem hullajtja. Fekete színű hajtásai üdítő látványt nyújt a zöld tűlevelek mögött.     

feketefenyo feketefenyo_
Feketefenyő - Pinus nigra Feketefenyő - Pinus nigra


Hogyan válasszuk ki a megfelelő karácsonyfát? - 2. rész

Indexkép: Tookapic / Pexels

Herold Ferenc


Herold Ferenc
Kertészmérnök

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/384-29-82
E-mail: kertember@gmail.com
Honlap: http://www.kertember.hu/
Blog: www.kertember-kerteszkedj.blogspot.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja