SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Biztonságos karácsonyi ajándék a gyereknek!

Farkas Szabolcs [cikkei] - 2008-12-09
Fontos, hogy amikor kisgyermekünk számára veszünk ajándékot, különösen figyeljünk arra is, hogy a játék biztonságos is legyen számára, ne csak érdekes.
Persze az is fontos, hogy örömet is okozzon!

A Cincinnati Gyermekkórház sürgősségi orvosa, Dr. Michael Gittelman adott tanácsokat a megfelelő ajándék kiválasztásához.

Az ajándék kiválasztásánál a legfontosabb a gyermek korának, képességeinek és érdeklődési körének figyelembe vétele a szakértők szerint. A vásárláskor kerüljük az éles oldallal, vagy hegyes sarokkal rendelkező tárgyakat és mindig olvassuk el a játékhoz mellékelt biztonsági útmutatót.
A szakember elmondása szerint a fulladásos balesetek szempontjából a legjobban veszélyeztetett csoportba az öt év alatti gyermekek tartoznak, akik ebben a korban a szájukba vesznek mindent, ebből adódóan fennáll annak a veszélye, hogy ezek a tárgyak egy félrenyelés következtében a légutakba kerülhetnek. Az USA-ban történt játékok okozta halálozások mintegy 90%-át fulladás okozta.
Az úgynevezett felülős játékok csoportja (pl. robogók) is veszélyforrás lehet, mivel ezekkel legurulhatnak a lépcsőn, vagy esetleg elgázolhatják társaikat.

Karácsonyi ajándékNagyobb gyerekeknél már nem annyira a veszélyek miatt esünk gondolkodóba, az a kérdés: Mit kapjon a gyerek karácsonyra: ajándékot vagy pénzt?

Főleg a kamaszkorú gyermek szülei kerülhetnek ebbe a helyzetbe, mivel ebben a korban nagyon nehéz eltalálni a gyerek ízlését. Egy, a témában folytatott felmérés szerint a szülők többsége már a kérdés hallatán felháborodik.
Van olyan, aki évközben kezdi el "figyelni" a megajándékozni kívánt családtagjait, és szorgosan jegyzetel, hogy mire beköszönt az év vége, már konkrét ajándékozási lista legyen a kezében. Az ilyen családoknál, boríték vagy utalvány helyett mindenki személyre szabott karácsonyi ajándékot talál a fa alatt Szenteste. Azok a szülők, akik már látták gyermekük arcán a nem megfelelő ajándék okozta csalódást, és átélték a két ünnep közötti boltba való visszarohangálást, kénytelenek szakítani az ajándékozási hagyománnyal és így ezek a kamaszok meglepetés helyett pénzt kapnak, hogy abból a saját ízlésüknek megfelelő holmit tudjanak vásárolni...

Fotó: Efraimstochter/Pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja