SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kávécserje

Kovács Erika [cikkei] - 2007-10-19
A kávét mindenki ismeri, a legtöbben naponta fogyasztjuk is a belőle készült italt. De a kávécserjét, mint dísznövényt, már kevesen ismerik, pedig kevés gonddal tartható szobai dísznövény.

A növény eredetileg Afrikából származik, itt a mai napig vadon nő. Európában már az 1700 –s évek óta ismerik a kávécserjét. A kávécserje Kelet-Afrikából a Vörös-tengeren át jutott el Jemenig. A kávézás hódolói az arabok voltak, innen került át a XII.században Európába.

Kávébogyó egy trópusi növény, a kávécserje – „Coffea” – termése, mely a buzérfélék családjába tartozik. Az egész világon termesztik, leginkább azonban az Egyenlítő-menti területeken, ahol a legkedvezőbbek a feltételek a fejlődéséhez. Néhányszázféle kávécserje létezik, de a legismertebb ezek közül mindössze három, a Coffea Arabica, a Canephora és a Liberica. Gazdasági értelemben vett jelentősége ezek közül a Coffea arabikának és a Coffea canephorának van, melyet Robustának is neveznek.

A harmadik, kevésbé ismert fajta a Coffea liberica, melyet csupán Afrika bizonyos területein termesztenek, és a kávépiacon csak kiegészítő szerepet játszik. Ennek a fajta kávénak nagyon keserű az íze, és emiatt nem is igazán keresett a kávékedvelők köreiben

   A növénynek fényes, erős, zöld 10 cm-es levelei vannak. Néhány év után a növényen megjelennek a hófehér illatos virágok. A virágok illata a jázminéhoz hasonló. Kb a virágzás után kilenc hónappal megjelennek az első gyümölcsök, amelyek először zöldek, majd vörösek, és végül feketék. Minden bogyóban két mag van, ezek a kávébabok.

Bár a kávébabra sokszor éveket kell várnunk, mégis ha elég türelmesek vagyunk, otthon saját kávénkat szüretelhetjük. Ha elég sok termésünk van, szüreteljük le, szárítsuk, majd pörköljük meg. A kávészemek akkor érettek, ha teltek és pirosak.

Télikertben ez a növény akár két méter magasra is megnőhet, ha túl magasnak tartjuk, vágjuk vissza a hajtásokat. A növény leginkább egy félárnyékos helyen érzi jól magát, télen 12-15 fokos hőmérsékletre van szüksége. Nyáron kitehetjük a kertbe, de óvjuk a tűző napsütéstől, mert könnyen megéghetnek a levelei.

Ha visszavágjuk a növényt, a levágott hajtásokat dugványként is felhasználhatjuk, ültessük el egy cserépbe, és pár hét múlva meggyökeresednek. A magról való szaporítással nem érdemes házilag kísérletezni. Ha megfelelően gondozzuk a kávécserjét évente akár 20-30 cm is nő. Kb. 4-5 év után terem a növény, de túl nagy termésre egy cserjétől ne számítsunk.

Ideális növény kezdő kertészek számára is, jól viseli az egyszerűbb körülményeket is, mint kevés fény, vagy száraz levegő. Nyáron öntözzük bőven a növényt, de télen kissé mérsékeljük a locsolást. Érdemes lágy vizet, vagy esővizet használni az öntözéshez. Nyáron permetezzük a leveleket rendszeresen.

Kétévente egyszer ültessük át a kávécserjét egy nagyobb cserépbe, laza virágföldbe. Tavasztól őszig tápoldatozzuk kéthetente egyszer, levéldísznövény tápoldattal. Érdemes a növényt tavasszal és ősszel visszametszeni, de csak a friss hajtásokat metsszük vissza.

 Japán kutatócsoport már kifejlesztett egy koffeinmentes kávécserjét, itt genetikailag módosítják a növényt.

A legismertebb betegségek:

Levélhullás: A növény kevés fényt kap, tegyük világosabb helyre.
Barna levélszélek: Tűző napsütés lehet az oka, megégtek a levelek.
A levelek elszáradnak: A hőmérséklet túl magas, vigyük egy hűvösebb helyre a növényt.
Túl fakó levelek: Tápanyaghiány.
Pajzstetvek: A levelek fonákján apró bogarak jelennek meg: Rovarölővel permetezzük a növényt.

 

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja