SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szombat esti áhítat

[cikkei] - 2004-03-21
Nem csak azért szeretem a Megasztárt, mert jó hallgatni, és tényleg tehetséges énekes – jelöltek maradtak fent a döntők rostáin. Persze ez is igaz, hiszen Evelyn egzotikuma, Gáspár Laci fantasztikus ősereje, Ibolya pimaszul nyers profizmusa minden héten rabul ejt.

Gyakorlatilag egész héten örülök neki, hogy szombat este a tévé elé ülhetek miattuk. És olyankor áhítat van: nincs beszélgetés, mindenképpen kell hallani minden hangot, hiszen hogy is lehetne másképp eldönteni, ki volt a legjobb a héten. Aztán lassan kiesnek a kedvencek, és az fáj. Nekem Mujahid Zoli volt a favorit, szegény hamar távozott. De hát a cd-n, amit ugye megvettem, rendszeresen hallom szomorkás, nagyon képzett hangját az autóban, amikor reggelente álmosan dolgozni megyek.

De nem ez a legjobb benne. A legjobb az, hogy ilyen műsor a Szomszédok, és az Onedin család óta nem volt. Merthogy szinte mindenki nézi. Aki az elején nem tette, azóta rájött, hogy nézni kell, mert nézi a fél ország, és hétfő reggel a munkahelyen mindenki a játékosok ruháiról, hangjáról, a zsűri értékeléséről beszél. Naponta többször hallani őket a rádióban. És ellentétben a választásokkor leadott voksokkal, a legtöbb ember bevallja, hogy rajong ezért a műsorért.

Biztos lehetne érvként említeni a műsor készítőinek profizmusát. Azt is, hogy télen kezdődött: úgysem volt mit csinálni a hideg szombat estéken. De feltehetően nem ez az oka a magas nézettségnek, hanem az, hogy szól a zene. Végre valami örömzene szól, amitől jókedvűnek lehet lenni, még az esetlen amatőr próbálkozásokat is jó nézni, hallgatni, látni, hogy az énekesek is emberből vannak. Mert a fürdőszobai dalnokok kicsit sajnálják, hogy ők nem próbálták meg. Mert másnap reggel még ott van az ember fülében, és dúdolgathatja a vasárnapi ebéd készítése közben. Mert nem arról szól, hogy valaki veszekszik a valakivel, hogy valakit meg kell hódítania a valakiknek, és hogy lezuhant, felrobbant, összetört, megölte, elásta, lerombolta. Mert egyszerűen jó. Lehet neki csak úgy örülni.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja