SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan készítsük fel gyepünket a télre?

Herold Ferenc [cikkei] - 2011-08-26
Egy rosszul induló tavasz olyan hatással van a növény egész éves életére, fejlődésére, mint sok emberre egy álmatlan éjszaka. Az egész nap nyűgös, gyötrelmes, álmatag lesz. Így van ezzel a gyep is. Túl van egy stresszes télen, amikor is néha fuldoklik a hó alatt, néha fürdik a nap melegítő sugaraiban, néha pedig mínusz 15 fokokkal küzd. Szóval kijut a jóból rendesen.

Ahhoz, hogy jelentős károsodások nélkül átvészelje segítenünk kell neki. Egy jó téli felkészítéssel sokat tehetünk érte. Aki ezt elmulasztotta, annak tavasszal dupla erőfeszítéseket kell tenni a gyepgondozásban. Ahhoz, hogy minél előbb szép legyen, és egész évben tartsa a jó formáját, már most meg kell alapoznunk a telelésre felkészítő munkákat.

A gyepmunkákat sem szabad rutinból végezni. Egyszerű lenne ide leírnom, hogy tömörítsünk, szellőztessünk, műtrágyázzunk, és öntözzünk, amiben lenne is igazság, sőt talán még nem is hibáznánk, de ez nem lenne igaz minden gyepre. Ugyanis sok olyan tényező van, ami ronthat a jószándékú munkánkon.

Mielőtt a tényleges munkavégzésbe kezdenénk tudnunk kell, hogy:

  • Milyen állapotban van a gyep?
  • Milyen állapotban van a talaj? Sokan tévesen azt gondolják, hogy a talaj állapota úgysem tud változni. Sajnos álmokat kergetnek ezekkel a gondolataikkal. A mostani időjárási viszonyok mellett többször előfordul egy évben, hogy több hetes pangó víz alá kerül a talaj. Ez komoly romboló hatással van a talajra. De a vízen kívül több más tényező is negatívan hathat.
  • Milyen betegségek, károsítók vannak jelen a gyepen?
  • Mi a célunk a gyeppel? Sokan örülnek a gyepben nyíló tavaszi virágoknak, vagy a haragos zöld színt adó és mindennek ellenálló lóherének.
  • Milyen maradványok vannak a gyepen? falevél, kutyaürülék, törmelék, gyepnyesedék stb.
  • Milyen lehetőségeink vannak? idő, pénz, géppark, segítség

Nézzük sorban a kérdéseket.
A gyep állapotának felmérésére készítettem egy kérdéssort, amit táblázatban foglaltam. Az állapot felmérése során az alábbi szempontok szerint vizsgálódjunk:

  1. Mennyi a vakondtúrás száma? Túl sok vakondtúrás sok vakond jelenlétét feltételezi. A vakond pedig nem azért van a kertünkben, hogy bennünket bosszantson, hanem azért mert ott van számára terített asztal. Ez pedig gyepünk számára sem jó dolog. Sok pajor, drótféreg, és még a túlzott földigiliszta is káros a gyepre. A vakondról később írok egy cikket.
     
  2. Mennyi 1 cm-nél nagyobb lyuk (vakondtúráson felül) van a területen. Ilyen lyukakat képez a pocok, földi pókok, tücsök, lótücsök, néha sajnos a patkány is. Ezek szintén károsak a gyepre. Mind ellen másként kell védekezni.
     
  3. Hány százaléka mohás a gyepnek? A moha jelenléte levegőtlen tömörödött, elsavanyodó talajt jelez. Ebben a fű nem él meg.
     
  4. Hány százaléka gyomos a területnek? Mindent gyomnak tekintünk, amit nem szívesen látunk a gyepben. Azért írom ezt ilyen általánosan, mert van aki a százszorszépet (gombocska), vagy a gyermekláncfüvet gyomnak tekinti, van aki viszont örül nekik.
     
  5. Hány százaléka nem zöld a fűnek? A fű zöldjének vannak árnyalatai is. Ezek is árulkodnak, de most ne ezekre koncentráljunk, hanem a sárgára és a barnára. Hogy mitől színeződik el a fű a későbbiekben részletesen kitérek.
     
  6. A terület hány százalékán egyáltalán nincs fű?
     
  7. A gyepben hány százalék a vastag szálú fű? A vastag szálú füvek nem az első osztályú gyep ismérvei. Többnyire akkor jelennek meg, ha a gyep nem érzi jól magát. Az egyszikű gyomok többsége vastag szálú (csomós ebír, muhar, kakaslábfű, csillagpázsit, tarackbúza).

tablazat

A százalékos adatokat becsléssel állapítsuk meg. Nem kell bonyolult számításokba, mérésekbe bocsátkoznunk.

A felmérést az alábbiak szerint végezzük:

  • A kert gyepfelületeit osszuk fel olyan területekre, amik legközelebb állnak a téglalaphoz.
  • Ezeknek a területeknek Jelöljük ki a két átlóját.
  • Az átlók mentén jelöljünk ki (nagyobb területeknél) 5 darab 1x1-es területet, (kisebb területeknél  elég a 3 darab is. A rajzot próbáltam úgy elkészíteni, hogy többfajta terület is keletkezzen.
  • Haladjunk végig a vizsgálati területeken és töltsük ki a mintatáblázatot táblázatot.
  • A terület kijelölésről készítettem egy rajzot. Ez talán jobban szemlélteti a leírtakat.

Az állapotfelmérésre készített mintatábla:

alaprajz

Herold Ferenc


Herold Ferenc
Kertészmérnök

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/384-29-82
E-mail: kertember@gmail.com
Honlap: http://www.kertember.hu/
Blog: www.kertember-kerteszkedj.blogspot.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja