SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Evésre, ivásra költjük a legtöbbet

Török Monika [cikkei] - 2004-11-07
Folyamatosan nő a magyar lakosság fogyasztása, ám mértékben elmarad a nyugat-európai, sőt a régióbeli országokban mért szinttől - derül ki a GfK csoport Prisma piackutató intézete által közzétett adatokból.

A fogyasztás növekedésének dinamikája viszont kiugró: a magyar kiskereskedelmi forgalom 1998 és 2003 között 71 százalékkal bővült. A régió országai közül ugyanakkor Lengyelországban 47, az e téren az unió régi tagállamai közül leggyorsabban fejlődő Spanyolországban pedig csak 29 százalékos forgalombővülést mutattak a statisztikák. A hirtelen növekedés - állítják a szakértők - az elmúlt évek gazdaságpolitikájának eredménye, az emelkedő fogyasztási görbe az idén kevésbé lesz meredek, az első félévben azonban még így is meghaladta az öt százalékot.

Érdekes, hogy közép-kelet-európai országokban kevesebb jut oktatásra, kultúrára és egészségügyre, mert a fogyasztók pénzüket inkább valamelyik boltban költik el. A magyarok háztartási kiadásokra tavaly fejenként 1923 eurót költöttek, míg a spanyolok évi 3789 eurót.

A GfK becslése szerint a 2003-ban Magyarországon a háztartási kiadásokra költött pénz 27 százaléka élelmiszerre, italra, dohányárura, 23 százaléka lakásfenntartásra, 21 százaléka közlekedésre és kommunikációra, 16 százaléka oktatásra, kultúrára, sportra és üdülésre, hat százaléka ruhafélékre és lábbelire, négy százaléka egészségügyre és testápolásra, három százaléka pedig egyéb célokra ment el. Ha lassan is, de a fogyasztás szerkezete a nyugat-európaihoz idomul.

Forrás: Népszabadság
 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja