SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Harcsavadász

[cikkei] - 2004-02-18
Nem vagyok nagy horgász, de szeretem a vizet és a csendet és ez elég is ahhoz, hogy néhanapján felizgassam a halakat, mert hát nagy harcsavadásznak hiszem magam és elvétve szerencsém is van. Harcsát -épp úgy mint minden más halat-, mindenhol jó fogni, de legjobb a folyóból, mert az jobbra balra "végtelen" és hát ebből kifolyólag minden előfordulhat és elő is fordul.

Amíg egy horgásztóban egy - egy nagyobb példánynak minden rendes horgász személyes ismerőse, vagyis mindenki tud a létezéséről, addig mondjuk a Dráván senki nem sejtheti, mikor kerül elő egy nagyobb, esetenként akár 80Kg-os élő zabagép. Mert hát valljuk be őszintén egy ekkora test bizony termel rendesen. Igaz nem válogatós, fogtam én már olyan harcsát, aminek a gyomrában, kekszes zacskó, egy sport táska füle és egy bolha nyakörv volt. ( A kutya aki viselte, biztos nem úgy dobta a vízbe. ) Szóval eszegetnek ezek a hal óriások és a természet így is alkotta meg őket, hogy ezt tegyék mert az egész hal egy hatalmas szájjal kezdődik. Egy ötven kilós harcsának már vödör nagyságú a szája és vödörszámra eszi a halakat is.

Aki rászán egy éjszakát, a vízparton sok csodával találkozhat, igaz némelyikről nem is tudja, hogy csoda. A parton az embernek az az érzése, hogy a folyó kifelé, a fák, bokrok meg befelé igyekeznek, ebből aztán az lesz, hogy a lombok akár két-három méterre is behajolnak a víz fölé. Ezekről aztán mindig potyog valami a vízbe és ezt tudják az apró halak is és erre várva ott úszkálnak alatta. Ezt viszont a harcsa tudja és mint az árnyék úszik alájuk és szép komótosan - hatalmas száját kinyitva - egyszerűen beszippantja őket vízzel együtt. És ha most azt hiszi valaki, hogy a kishalak fejvesztve menekülnek, az téved. Három perc múlva már ugyanúgy ott vannak és nem hiányzik nekik senki, pedig bizony kevesebben vannak.

Tavasszal, amikor a harcsa lerakja az ikráit a víz alatti sűrű gyökerekre egy üregben, ott marad és vigyáz rájuk. A harcsavadászok ezért többek között sügért használnak csali halnak, mert a sügérről még a harcsa is tudja: szereti összeszedni a halikrát. Vannak különösen kedvelt ívó helyek, ahol sorban állnak a harcsák, ezért történhet meg, hogy egy helyről ilyenkor napok alatt több igen nagy példány is horogra akad.

Ha valaki most tiltakozik, hogy szegény állatok, meg hogy micsoda barbár dolog..., annak üzenem, a harcsát nem kell félteni, bizony sokszor ő kerül ki győztesen, és egy ilyen esetből sokat tanul, ezért is tud megnőni akár 100 kilósra is. Ezek azonban már igen óvatosak és elképesztő dolgokra képesek. Nem is tudom, ki tudnám e fogni és minek is, mikor már a tíz kilósat is legszívesebben visszadobnám, de nem tehetem, mert az ősi vadász ösztön ugyebár.... Meg aztán, mégis csak én vagyok a nagy harcsavadász.

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja