SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Támogatót keresünk!

Családinet [cikkei] - 2007-04-24
Kedves Olvasó!
Nagy örömünkre szolgál, hogy ezen a szép honlapon megjelenhetünk és bemutatkozhatunk.
Intézményünk, az „Antiókhia” Óvoda és Általános Iskola 1996 óta működik folyamatosan Budapesten, a XVI. kerületben.
  Iskolánk olyan speciális feladatot lát el, ami sok-sok gyermek és szülő számára jelent megoldást egy „normál” állami iskolában megoldhatatlannak tűnő problémára.

 Tanulóink egy része szakértői véleménnyel rendelkező tanuló, vagy pedig magatartási zavarral küzdő gyermek. Ez azt jelenti, hogy dyslexia, dyscalculia, és más tanulási problémákkal küszködő gyermekek számára nyújtunk kislétszámú osztályainkkal lehetőséget arra, hogy személyre szabottan, de más egészséges gyerekekkel egy osztályközösségben tanulhassanak.

Az említett feladatok megvalósítása érdekében logopédust, gyógypedagógust és fejlesztő pedagógust alkalmazunk, akik a tanórán kívül külön foglalkozásokon látják el munkájukat.

Rendszeres a kapcsolatunk a kerületek nevelési tanácsadóival, családsegítőkkel, önkormányzati gyámügyi hivatalokkal, a XVI. kerületi Pedagógiai Szakszolgálattal, Fővárosi Önkormányzat Oktatási Osztályával, képességvizsgáló szakértői bizottságokkal.

 Az „Antiókhia” név választásával (egy Újszövetség korabeli város) azt szerettük volna kifejezni, hogy a kezdeti kereszténység erkölcsi értékeit szeretnénk megismertetni a gyerekekkel, és bibliai történetekkel egy jobb erkölcsre, értékrendre tanítani.

 Iskolánk állami támogatásból és szülői befizetésekből tartja fenn magát. Sajnos az elmúlt időszak politikai változásai miatt az eddigi állami támogatásnak csupán tört részét kapjuk meg. Ebből kifolyólag jelen pillanatban olyan anyagi nehézségekkel kell szembenéznünk, ami megkérdőjelezi további működésünket.

 

Kedves Olvasó!

 Ezen levelünkkel szeretnénk az Ön támogatását kérni.

Íme néhány módja, hogyan segíthet:

  • Egyrészt: pénzbeli adományt küldhet számunkra, a lentebbi bankszámlaszámra. Bármilyen kis összeg is segítség és biztatás is egyben!
  • Másrészt: adója 1%-át tudja felajánlani
  • Harmadrészt: bármilyen természetbeli juttatást elfogadunk, hiszen akkor az arra fordítandó összeg szabadul fel.

További információt intézményünkről a www.antiokhiaiskola.hu weboldalon találhat.

 

Elérhetőségeinket és más adatainkat a levél alján találja meg.

 Megköszönjük, hogy időt szakított ennek a rövidke kis bemutatkozásnak az elolvasására.

 

Minden jót kívánunk Önnek,

 Szeretettel

 Az „Antiókhia” Óvoda és Általános Iskola tanárai és tanulói

 

 

Intézmény neve:                              „Antiókhia” Óvoda és Általános Iskola                               

Fenntartója:                                     Dávid Király Alapítvány         

OM Azonosító:                                035351

Cím:                                                 1165 Budapest, Újszász u. 47.

telefonszám/FAX:                            (06 1) 407-9554

E-mail cím:                                       ANTIOKHIA@vipmail.HU

  • Az 1%-ot az Iskolát fenntartó Dávid Király Alapítvány javára lehet elküldeni:

            Adószáma: 18159233-1-42

  • Az adományokat az Iskolát fenntartó Dávid Király Alapítvány számlaszámára lehet elküldeni: 11716008-20155951

 

 

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja