A nagymamám nagyon okos asszony volt. Jó megfigyelőképességével sok mindent észrevett már fiatal korától kezdve, és ezekből szűrte le a világról alkotott véleményét, gondolatait. Nagyon szerettem, mikor az élete folyamán tapasztalt, átélt, vagy megfigyelt eseményekről mesélt tanulságos történeteket.

A egyik kedvenc történetem, amit tőle hallottam, Angelikáról szól. Angelika a nagymamám osztálytársa volt a polgáriban. Gyönyörű lány volt, a legszebb a környéken. És ráadásul még az a ritka bűbáj is áradt belőle, amit férfi-nő egyaránt érez, és a férfiakra általában végzetes hatással van. Már egész fiatal korától hódolók hada vette körül. Ő maga is szerelmes természetű volt, de amolyan szalmaláng-típus; mindig volt valaki, akibe halálosan szerelmes volt, de néhány hónappal később már mással turbékolt. Később persze férjhez is ment, nem is egyszer. A házasságai mindig eget-földet megrengető szerelemmel kezdődtek, de amint Angelika kiábrándult, már el is hagyta épp aktuális férjét. Hosszú, habos fehér ruhájában sóhajtozva járkált szülei nagy házának vadregényes kertjében, és egyre csak a mindent elsöprő, igazi Nagy Szerelemre várt, amely mellett végre megállapodhat. Remélte, hogy egyszer eljön érte az igazi királyfi fehér lovon, ahogy a mesékben. És ahogy erre várt, azt gondolván, hogy a képzeletében szereplő mese valóságot ölthet, elment mellette az élete anélkül, hogy igazán tett volna valamit a boldogságáért.

Mostanában gyakran eszembe jut Angelika. Mégpedig azért, mert sok hasonmásával találkozom, persze nem mind ennyire szélsőséges. A gyerekek meséken nőnek fel, amelyekben a királyfi és a gyönyörű királylány egymásba szeretnek, hetedhét országra szóló lakodalmat kötnek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nekem eszembe jut néha, kár, hogy nem írják a meséket tovább, kár hogy nem tudhatjuk meg, mi is ez a "boldogan élünk, míg meg nem halunk" - érzés. Vajon a folytatásban a királylány hány éjszakát sír végig, mert a királyfi részegen jár haza? Vajon a királyfi hányszor panaszkodik arra barátainak italozás közben, hogy a királylány már nem szereti őt? Hányszor vesznek össze, és békülnek ki mindennapi apró dolgokon? És hányszor érzik úgy, hogy vége a nagy szerelemnek, és már csak a megszokás, és az egymás iránti tisztelet tartja őket össze? Persze ez butaság, ezt nem lehetne megírni, hiszen akkor vége lenne a misztikumnak, annak a ködös, romantikus és émelyítő hiedelemnek, hogy "eljön a királyfi fehér lovon", és "ha itt az Igazi, a Nagy Ő, akkor örökös boldogság veszi kezdetét".

Kár, hogy az emberek, habár tudják a mesékről, hogy mesék, mégis azoknak a bűvöletében, misztikumában élnek. Repesve várják a Nagy Szerelmet, és azt hiszik, az mindörökké tartani fog. Aztán valóban találkoznak a szerelemmel. Tart egy ideig, de mindenképpen elmúlik. Épp ez az, ami a mesékből hiányzik, hogy a szerelem mindig elmúlik. De az emberek szeretik ezt a lelkiállapotot, szerelmesek akarnak lenni, és ha elmúlik, csalódást éreznek, és inkább kilépnek a kapcsolatból, hogy újra megkereshessék a Nagy Szerelmet, mondván, hogy az előző nem a Nagy Ő volt, ahelyett, hogy a meglévő kapcsolatot alakítanák át igazi szeretetté. Pedig bizony szembe kéne nézni azzal a ténnyel, hogy örökké tartó hatalmas Nagy Szerelem nem létezik, csakis a mesékben. Meg kell mondjam, szerencsére. Mert a szerelem bizony csodálatos érzés, de elvakít, elködösít, és nem fejleszti a személyiséget. A szerelmes ember nem akar fejlődni, továbblépni, a párját is tökéletesnek látja, őt sem akarja segíteni, hogy fejlődjön, inkább össze akar olvadni vele. Szemben az igazi szeretettel, ahol a két ember személyisége már elválik egymástól, így már nem az összeolvadás a cél, hanem a kiteljesedés, melynek segítségével mindkettejük lelke, személyisége fejlődik. Ez a valódi szeretet, és ha két ember ezt érzi egymás iránt, akkor egy igazán boldog és elégedett életet élhetnek le együtt.

Csakhogy ez nem megy magától, kell hozzá a szerelem elmúlásával járó kikerülhetetlen fájdalom, és legfőképp nem kevés munka azért, hogy a kapcsolat tovább fejlődjön, és kialakulhasson az igazi szeretet. De, mint ahogy az lenni szokott, az emberek számára sokkal kényelmesebb egy helyben lebegni a szerelmi misztikumban, mint dolgozni, küzdeni valamiért. Talán ez az ok, ami miatt mindig újra és újra a Nagy Szerelmet, az Igazit keressük, és közben figyelmetlenül elmegyünk a valódi lehetőségek mellett. Pedig boldogabbak lehetnénk, ha azon munkálkodnánk, hogy a már meglevő kapcsolatot alakítsuk Igazi Kapcsolattá.

Angelika most 85 éves. Egyedül él egy garzonlakásban. Nincsenek gyerekei, nincsenek unokái. Nincs senkije. Éldegél romantikus csipketerítők között, habos fehér ruhában, és talán még mindig az ő királyfijára vár.