Aztán elhalnak az utolsó tapsok, kihunynak a reflektorok, és eloszlik a tömeg. Az ünnep lassanként véget ér, s újra sorjázódni kezdenek az egyszerű napok. Észrevétlenül a múltba tűnnek a kortesbeszédek emlékei, és apránként tisztázódik, hogy valójában mely gondolat, eszme, szimbólum állja ki az idő próbáját, hogy vezérelvül szolgálhasson a következő évezredek átutazásához.

Az eufórikus „Világ Magyarjai Egyesüljetek” hangulat tán még uralja valameddig az érzéseinket, de aztán azt is felváltják az évszázadok mélyén gyökerező regionális, etnikai, ideológiai, gazdasági, s ki tudja még miféle különbözőségekből táplálkozó egymásnak feszülések, s máris vígan marakodik újra a magyar…

Mert ezek is mi vagyunk.

Mint ahogy mi vagyunk azok is, akik Verecke felől egy „huszáros” attakkal egyszer s mindenkorra leigáztuk a Kárpát-medencét lakó békés, földművelő-állattenyésztő törzseket. Mi vagyunk azok is, akik a végigfosztogatott Európa elsöpréssel fenyegető szembefordulását váratlan, ránk oly jellemző politikai fortéllyal, a keresztény állam megalapításával hatástalanítottuk.

Mi vagyunk, akiket dúlt a tatár, akiket megvertek Mohácsnál, és mi vagyunk, akik diadalt arattunk Nándorfehérvárnál és Budán, megannyiszor összefogtunk, felszabadítottuk magunkat és újjáépítettük a lerombolt hazát.

Mi vagyunk azok is, akik saját véreinket megtagadtuk, és idegen hatalmakkal kötöttünk cinkos szövetségeket.

Mi vagyunk, akik káromoltuk az Istent, és azok is, akik ezért kiátkoztuk magunkat.

Mi vagyunk az istenfélő István és a pogány Koppány, az igazságos, erős jellemű Mátyás király és a pártütő Cillei, a kuruc szabadságharc vezére II. Rákóczi Ferenc és a labanccá lett, áruló Ocskay brigadéros. Mi vagyunk a nagyszerű államférfi Kossuth Lajos és az ellenséggel összejátszó Görgei Artúr, a kommunista Kun Béla és a fasiszta Gömbös Gyula, az idegen hatalom által támogatott diktátor Rákosi Mátyás és a demokrácia védelmében mártírhalált halt Nagy Imre.

És Orbán Viktor is mi vagyunk. Meg Horn Gyula, Csurka István és még Torgyán József is. Mint ahogy mi vagyunk az „idegengyökerűséggel” bélyegzett Várszegi Gábor vagy a zámolyi romák mentoraként közismertté vált Krasznai József.

A mi testünkből nőtt ki és alkotott világraszólót Petőfi Sándor és Munkácsy Mihály vagy Szent-Györgyi Albert és Teller Ede, de a mi vérünk Sobri Jóska a híres betyár, Matuska Szilveszter a viadukt robbantó és Donászi Aladár a könyörtelen gyilkos is.

A mi határainkat mosta három tenger, és a csonka hazából kiszakított kilencmillió magyar sóhaja is a mi lelkünkből szállt.

Miénk a dicsőséges honfoglalás, de miénk a „nagyképű” huszadik század is.

Mi feszítünk a fényűző opera-bálokon, ám az aluljárók homályos tekintetű, rongyos népe is mi vagyunk. Mi vagyunk az energiától duzzadó fiatal nemzedék, s mi vagyunk a megfáradt öregek is.

Mi vagyunk a kiválasztottak, és - jó lesz nem elfelejteni - a választók is.

Meghívtuk ünnepi asztalunkhoz a múltat, hát ne gyalázzuk, hiszen a miénk.

betöltés...