SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan mentsük át az újévi fogadalmat februárra?

Családinet [cikkei] - 2024-01-26
Túlvagyunk január 19-én, amikor állítólag a legtöbben feladják az újévi fogadalmaikat. A kutatások szerint évkezdetkor minden ötödik ember változtatni akar, viszont csak 8 százalékuknak sikerül. A fogyatkozó elszántságnak szeretne új lendületet adni tanácsaival a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, hogy ne kelljen csalódnunk önmagunkban és hosszú távon be tudjuk tartani az életmódváltásra tett ígéretünket.

Testsúlyunkat többek között az energia-mérleg is befolyásolja, ami a bevitt és a felhasznált kalóriák közötti arányt mutatja. Ha ez egyensúlyban van, azaz éppen annyi kalóriát használunk fel, amennyit beviszünk, akkor a testsúly nem változik. Ha viszont a kalóriabevitel tartósan túllépi a felhasználást, hízni fogunk, ha pedig kevesebbet viszünk be, értelemszerűen fogyunk. A reális cél az, hogy egy egészségesebb életmód részeként hosszú távon is megtartható, egészségesebb testsúlyunk legyen. A normális ütemű fogyás a dietetikusok számításai szerint a napi kalóriaigényhez képest a súlyfelesleg mértékétől függően 300-700, átlagosan 500 kilokalóriával kevesebb energiabevitellel érhető el. Ehhez több út is vezet: egyrészt okosabb táplálkozás, másrészt több sport és fizikai aktivitás, amelyek növelik az energiafelhasználást, ideális esetben pedig a kettő kombinációja.

Az okos és tartós életmódváltás 5 szabálya:

  • Írjunk táplálkozási naplót!
    Azonnal látni fogjuk, hogy hol csúszunk meg és azt is, hogyan lehet az 500 kalóriát „fájdalom nélkül” megspórolni. Viszont nagyon fontos, hogy a naplóba minden belekerüljön, a jártunkban-keltünkben bekapott kiflivég éppúgy, mint az észrevétlenül lecsúszó kiscsoki. Lehetőség szerint azonnal írjuk fel, amit elfogyasztunk, mert később épp a plusz kalóriákat okozó kis nassolások vesznek a feledés homályába. A naplóban az ételek mellett rögzítsük az italokat is, hiszen ezek is hozzájárulnak a napi kalóriabevitelhez. Ezzel a módszerrel saját magunk is kiszűrhetünk jónéhány táplálkozási hibát, de nagy segítség lesz a dietetikusnak is, hogy megismerje szokásainkat és valóban testhezálló tanácsokat adhasson.
     
  • Reális célokat tűzzünk magunk elé: fél év alatt 5-10%-os fogyásnál nem kell több!
    Ahogy a plusz kilók sem néhány nap alatt jöttek föl ránk, úgy a leadásukhoz is fokozatosság és idő kell. Egészségünknek már az is nagyon jót tesz, ha a jelenlegi súlyunk 5-10 százalékát ledolgozzuk fél év alatt. Hetente fél-egy kilótól kell megszabadulni, ami apránként, 4-6 hónap alatt elvezethet a kívánt eredményhez. Ez azért nem kivitelezhetetlen, ráadásul az ilyen tempójú fogyást nagyobb valószínűséggel lehet hosszú távon megtartani.
     
  • Használjuk az OKOSTÁNYÉR®-t!
    A sikeres életmódváltáshoz nem kellenek csodaszerek és villámdiéták, bőven elég, ha az egészséges táplálkozás szabályait követjük. Ezeket az alapelveket Magyarországon az OKOSTÁNYÉR® foglalja össze, ami megmutatja a különböző ételek és italok fogyasztásának helyes arányát és mértékét. Amikor a testsúly csökkentése a cél, akkor is ugyanezek az étkezési szabályok érvényesek, csak figyelni kell a napi kalóriabevitelre is.
            
  • Válasszunk okosan az élelmiszerek közül!
    Néhány egyszerű cserével, például 20% zsírtartalmú helyett 12%-os tejföl, esetleg görögjoghurt, vagy soványabb hús, sajt választásával máris takarékoskodtunk a kalóriákkal anélkül, hogy kedvenc ízeinkről és ételeinkről lemondanánk. A csomagolt élelmiszerek címkéje nagy segítséget nyújt a helyes választásban, hiszen jól összehasonlíthatóan (100 grammra vetítve) mutatja meg a különbségeket két hasonlónak tűnő termék között. A kalóriatartalom mellett figyeljünk a sóra és a cukorra vonatkozó adatokra is! Ugyanez vonatkozik az ételek elkészítési módjaira, itt is válasszunk „energiatakarékosabb” megoldásokat, kevesebb zsiradékkal, cukorral, sóval süssünk-főzzünk.
     
  • Ne sanyargassuk magunkat, mert nem eredményes, viszont egészségtelen!
    Akkor van nagyobb esély a sikerre, ha nem a lemondásokra koncentrálunk. Tekintsük izgalmas kihívásnak az életmódváltást, bátran próbáljunk ki új ízeket, ételeket, recepteket és mozgásformákat! Haladjunk apró lépésekben, semmiképp ne dőljünk be a villámdiétáknak, kétes fogyókúrás szereknek, amelyek pár nap alatt látványos eredményt ígérnek, és gyakran élnek vissza celebek vagy éppen a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének nevével. Ne koplaljunk! Minél színesebb és változatosabb az étrendünk, annál könnyebb betartani. Kalkuláljuk be azt is, hogy egy-egy új szokás kialakításához több hét szükséges.

És végül a legfontosabb tanács: ne szégyelljünk segítséget kérni, de nézzük meg, hogy kitől fogadunk el tanácsot, hiszen az egészségünkről van szó! A táplálkozással, életmódváltással kapcsolatban dietetikushoz kell fordulni, mert ők ennek a területnek a tanult szakemberei.

Nyitókép: depositphotos

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja