SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

4 gyerekes családapa az M1-es autópálya tömegbalesetének áldozata

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-14
Egy budapesti négygyerekes családapa a hétvégi tömegbaleset halálos áldozata. A férfi feleségével és kislányával utazott, a kislány kirepült az autóból és eltört a lába.

A műszaki mentés alatt találtak rá egy roncs alatt, már halott volt

Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton az M1-es autópályán tömegbaleset történt, melyben harminckét személyautó, öt kisteherautó és hat kamion is érintett volt. 39 embert vittek kórházba, 10 gyerek is megsérült, és úgy tűnt, hogy halálos áldozat nincs. Később azonban a műszaki mentés során az egyik roncs alatt találtak egy holttestet - erről az RTL Híradó számolt be. 

A Híradó úgy tudja, hogy az áldozat egy 44 éves, budapesti, négygyerekes családapa volt. A férfi feleségével és kétéves kislányával utazott együtt, a gyermek az ütközés erejétől kiesett az autóból és eltört a lába. 

A Telexnek egy szemtanú azt mondta, hogy síró, sikító emberek voltak körülöttük, főként nők és gyerekek. Hozzátette, hogy 20 percig tartott, mire a beszorult embereket ki tudták menteni az autókból, miközben közeledett a tűz. 

Több új videót is közzétettek, amiken látszik a porfelhő, ami a tömegkarambolhoz vezetett.

Az RTL Híradó megtudta, hogy a Honvédkórházba öt embert szállítottak a mentők, közülük egyet a traumatológián, egyet pedig az intenzív osztályon ápolnak. Három embert pedig már hazaengedtek.


Indexkép: MTI / Lakatos Péter

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Lezárult a vizsgálat Egressy Mátyás ügyében, arról, hogy volt-e drog a szervezetében

Az egész országot megrázta a 18 éves Egressy Mátyás halála. A hetekig tartó kétségbeesett keresés, a remény és a bizonytalanság után a hatóságok a Dunában találták meg a fiatal sportoló holttestét. A napokban lezárult a toxikológiai vizsgálat is, amely újabb kérdéseket vet fel, miközben a legfontosabbra talán sosem kapunk választ: miért kellett Mátyásnak meghalnia?

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja