SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megvan a Dunában talált holttest DNS vizsgálatának eredménye

Németh Noémi [cikkei] - 2022-11-04
A BRFK is megerősítette a hírt: a vizsgálat alapján Szűcs Tamás holttestét találták meg.

Egy ország figyelte aggódva a híreket Szűcs Tamással kapcsolatban, aki szeptember 28-án tűnt el. Egy budapesti szórakozóhelyről tartott hazafelé, megpróbált leinteni egy taxist, ám az valamiért nem vitte el. Ezután a Rákóczi híd irányába indult, ahol mintha a föld nyelte volna el - a térfigyelő kamerák segítségével sem tudták beazonosítani, merre mehetett.

Felesége és családja kétségbeesetten kereste több mint egy hónapon át. A férfi a Pátria Nyomda termelési igazgatója volt, munkahelye Facebook-oldalán is közzétették az eltűnésével kapcsolatos felhívást.

Pár napja horgászok egy holttestre bukkantak a Dunában Adonynál. A rendőrség honlapján megjelent információk alapján a ruházatából sokan következtettek arra, hogy Szűcs Tamást találhatták meg, ám a DNS vizsgálat eredménye csak most készült el.

A gyanú sajnos beigazolódott: bár családja az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy nem őt találták meg, a vizsgálat során kiderült, hogy Szűcs Tamásról van szó.

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja