Ötven-száz évvel ezelőtt a jövő reménységét nagyrészt a technológiai fejlődésben látták őseink, erősen hittek a műszaki tudomány mindenhatóságában. Se szeri, se száma nem volt azoknak az ötleteknek, melyek elsősorban a közlekedési eszközöket, és a kommunikációt gyorsító eljárásokat vették célba. Ha a jövőről álmodozunk, ma is a legtöbben a technológiai fejlődésre gondolunk, és kevesen tervezik, hogy a hatalomgyakorlás módját, vagy a nevelési eszközöket változtatnák meg egy leendő szép, új világban.

Robotok és repülő járművek mindenhol

A múlt század első felében a mobiltelefonok világa még álomkép sem volt. Születtek viszont rajzok falra vetíthető telefonhívásról, mely a hívót a maga környezetében a szobafalra sugározta volna. Az ábrándozások között előkelő helyet foglalt el a robotok áldásos tevékenysége, fodrász, kozmetikus, és takarítórobotról is álmodoztak, és ez utóbbi az önjáró porszívóval részben meg is valósult. A robotok egyébiránt nem csak a vágyak, de a félelem tárgyai is voltak elődeink lelkében, számtalan fantasztikus regény alapult  azon a témán, hogy a robot megteremtője az alkotás után magára hagyja a se tárgy-se ember lényt, és ez a faramuci helyzet a gép meghibásodáshoz, veszélyes lázadáshoz vezet.

A közlekedési eszközök kedvelt témái voltak annak a várható jövőnek, ami számunkra ma a jelen. Truffault Fahrenheit 4510 című filmjében egy olyan vasúti szerelvény jelenik meg előttünk, amely vasút és a metró között hezitál, áramszedőjével a feje fölötti sínen lógva. Ez a jármű végül maradt az elvetélt elképzelések között, de a vezető nélküli metró ma már maga a hátborzongató valóság… Bevett közlekedési módnak szánták a gőzrepülést, és az ötvenes években nagy álom volt a repülő autó. Az ég ezekben az elképzelésekben szinte benépesedik, szárnyakon szálló tűzoltók, méltán népszerű Zeppelinek, sétarepülőn kötögető nénik töltik be a teret, és teljesen elképzelhetetlenné teszik a néző számára, hogy vajon milyen metódussal lehetne mindezt irányítani. Robot legyen a talpán (szárnyán), aki ezt a KRESZ-t be tudja tartatni.

Izgalmas képeken is megnézheted, hogy képzelték és ábrázolták elődeink a jövőt: Retrofuture képek

Már beszélgetnünk kellene az állatokkal

A görkorcsolyákat elektromos áram hajtotta volna, de kitaláltak egy fatalphoz hasonlító eszközt is vízen járáshoz, sőt, a búvárokat szelídített csikóhalak hátán képzelték el. Természetesen álmodoztak arról, hogy beszélni tudjunk az állatokkal, bár partnernek még álmukban sem tekintettük őket. Különösen sok reményt fűztünk a delfinekkel való kommunikációhoz, mert agyukat hasonlónak tartottuk a magunkéhoz.

Naív elképzelés volt a vonat, mely kétéltűként a vízen is tudott volna haladni, de ezt a vad tervet végül felülmúlta maga a repülőgép. Tervben volt egy olyan gépezet, mely a rendőrök munkáját segítette volna falon átlátással, és jósoltak nekünk egy jó időt csináló gépezetet is – ez utóbbi olyan szélsőséges csőkonstrukciókkal rendelkezett volna, karokkal és billentyűkkel, hogy csak különleges erőkkel bíró szerelő tudta volna működésbe hozni. Gondolkoztak számunkra létrehozandó guruló járdán, egész várost arrébbhúzni tudó vonatszerelvényen, és fedett városokon egyaránt.

Vessünk egy pillantást a nekünk szánt divatra is! Az 1940-es évek fantasztikus filmjei teljes magabiztossággal tárták elénk azt a ruházatot, amiben mi akár holnap kiléphetnénk az utcára. Egyrészes bőr vagy szintetikus ruhadarabokba ruházzunk be, melyet műanyag csizmával viseljünk, és ne csodálkozzunk, ha mindenki máson is ugyanez lesz, mert az egyforma ruházatot hirdette akkoriban minden jövőbelátó divattervező és jelmezes.

Eltűnik a hagyományos szülés és tanulás

Múltunk jövőképe alig terjed ki a családra, gyereknevelésre. Huxley Szép, új világ című regényében a hagyományos szülési metódust lombikbabák váltják fel, akiket mesterséges burkukból „lefejtenek” az avíttá váló születés helyett. Huxley művében a gyermekeket nem nevelik, hanem viselkedésterápiával kondicionálják, és álmukban, a hipnopédia segítségével tanítják őket. Korabeli rajzokon láthatunk is olyan gyerekeket, akiknek fülhallgatón keresztül öntik a fejükbe a tananyagot, egy ledarált tankönyvből kifacsarva a benne foglalt tudást. A beszorult betűket egy gépezet hangokká alakította volna, majd ezeket betölcsérezték volna a nebulók fejébe.

A nekünk szánt jövő izgalmas szórakozási eleme a tapi-mozi, melyben a látási és hallási élmények mellett tapintási ingerek is megjelenhetnének, tehát a filmbeli csókjelenetet a néző is átélhetné.

A kívánt jövő, az ihletett fantázia nem valósult meg maradéktalanul. Nem lett lánctalpas anyahajó a Sarkvidék meghódítására, sem a Kőszeget ábrázoló képeslap jóslata, a „kétnaponta friss zergetej” sem vált valóra, vagy a gőzmozdonyos vasút Kőszegről a Marsra. Nem került a meglévő nagyvárosi lakóházak tetejére kör alakú repülőgép leszállópálya, és nem épültek lebegő repterek.

Hogy látjuk ma a jövőt?

Még mindig nem indítottuk be az időutazást, és az alternatív történelem lehetőségét. Az USA-nak még nem lett női elnöke. Nem használunk mesterséges érzékszerveket számunkra érzékelhetetlen ingerekhez. Viszont az utánunk következő generációnak mi is készítettünk álmokat és terveket a rák gyógyításáról, az éhínségek megszűntetéséről és a bolygónk megmentéséről.

Indexkép: Depositphotos.com