SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség az 5-11 éves korosztály beoltását

Németh Noémi [cikkei] - 2021-11-25
Sőt, javasolják az 5-11 éves gyermekek oltását Pfizer/BioNTech vakcinálval.

Engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség az 5-11 éves korosztály beoltását

Bécsben már az 5-12 éves gyermekeket is elkezdik beoltani, Magyarországon pedig az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyására vártak, ami most meg is született.

Az EMA oldalán olvashatók a részletek, melyekből kiderül, hogy a 12 éven aluli gyermekek vakcina adagja harmadannyi, mint a 12 éven felüliek esetén.


A vakcina 90,7%-os hatékonysággal előzte meg a koronavírus-fertőzést

A tájékoztatás szerint közel 2000 gyermek bevonásával történt meg a vizsgálat, amely alapján meghozták a döntést. A teszten részt vevő gyerekek egy része Pfizert, a többiek pedig placebót kaptak. A 1305 beoltott gyermek közül összesen 3-an fertőződtek meg koronavírussal, a placebót kapó 663 gyermek közül pedig 16-an. 

Gulyás Gergely nemrég elmondta: amint megszületik az Európai Gyógyszerügynökség engedélye, Magyarországon is elkezdenék beoltani az 5-11 éves gyermekeket. 

Júniusban kezdődött meg a 12 év feletti gyermekek oltása több országban, Magyarországon június 10-től kezdve lehet időpontot foglalni a 12 évesnél idősebb gyermekek beoltására - jelenleg még ez az alsó korhatár.


A gyerekekre is veszélyes lehet a vírus

Bár a legtöbb áldozat az idős korosztályból kerül ki, a koronavírus most már a gyerekeket sem kerüli el nyom nélkül. Míg az első hullámban észre sem lehetett venni, ha átment rajtuk a fertőzés, a harmadik hullámban már tüneteik is voltak, akár poszt Covidos utóhatásai is lettek a fertőzésnek, most pedig már erősebben is leverheti őket a lábukról a betegség.

Sajnos az elképzelhető legrosszabb is megtörtént már itthon is: nemrég egy 1 éves kislány halt bele a koronavírus fertőzésbe. A Delta variánsnál már külföldön is volt erre példa, Amerikában egy 10 éves, a szomszédos Romániában pedig egy 13 éves kislány halt meg a fertőzés miatt. A napokban egy 19 éves fiú is elhunyt a vírus következtében.

Indexkép:  Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja