SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Zoom meeting közben lőtte le anyját egy kisgyerek

Lakatos Dóra [cikkei] - 2021-08-30
A 21 éves floridai anyuka, Shamaya Lynn épp egy munkával kapcsolatos Zoom meetingen vett részt, amikor gyermeke a házban talált töltött és kibiztosított fegyverrel fejbelőtte. A nő munkatársai hívták a 911-et, miután a videóhívásban végignézték, ahogy hátraesik, és egy kisgyerek jelenik meg mögötte.

Az esetet Altamonte Springs rendőrkapitánysága tette közzé egy Facebook bejegyzésben.

„A rendőrök és a mentősök mindent megtettek, hogy elsősegélyt nyújtsanak Mrs. Lynn-nek, viszont egy végzetes fejlövéssel találtak rá” – nyilatkozta a rendőrség. „A nyomozók meghatározták, hogy a sérülést egy kisgyermek okozta, aki egy töltött fegyvert talált, ami kibiztosítva hevert a lakásban.”

A rendőrség nem tisztázta ugyan az áldozat és a kisgyermek kapcsolatát, azonban az orlandoi WESH televíziós csatorna szerint a rendőrök úgy nyilatkoztak nekik, hogy az áldozat a kisgyermek édesanyja volt. A nyomozók szerint a fegyver a nő két gyermekének édesapjához tartozott, és egyik gyermek sem sérült meg.

A nyomozás jelenleg is zajlik. Mindeddig nem emeltek vádat senki ellen, azonban a rendőrség együttműködik a Seminole megyei államügyészséggel, hogy megállapítsák, indokolt-e vádat emelni a fegyver tulajdonosa, ez esetben az édesapa ellen.

Az Everytown for Gun Saferty fegyverkontroll érdekképviseleti csoport szerint a tavalyi évben legalább 369 nem szándékos lövöldözés történt 18 év alatti gyerekek által az USA-ban, 142 halállal.

Februárban egy 25 éves, 5 gyermekes nő halt meg North Carolinában, miután a gyermekei találtak egy fegyvert a táskájában, áprilisban pedig Houstonban egy 3 éves kisfiú talált egy kibiztosított fegyvert, amivel lelőtte a 8 hónapos öccsét – írja a Sky News.

„Ha lőfegyvert birtokol, kérem, tartsa elzárva és bebiztosítva. A hasonló balesetek elkerülhetőek lennének” – mondta Roberto Ruiz Jr rendőrtiszt.

Indexkép: Depositphotos.com

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja