SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Négyéves kisfiút kellett újraéleszteni a dunaújvárosi strandon

Németh Noémi [cikkei] - 2021-07-15
Egy fürdőző vette észre, hogy elmerült a vízben a kicsi szombat délután.

Szombaton történt az eset a dunaújvárosi strandon, melyről az RTL híradó számolt be: egy vendég vette észre, hogy a négyéves kisfiú elmerült az egyik medencében.

A strandolók azonnal kihúzták a vízből és a medenceőrtől kértek segítséget, aki riasztotta az úszómestert. A kisfiúnak ekkor pulzusa volt, azonban nem lélegzett. Az úszómester azonnal lélegeztetni kezdte, és sikerrel is járt: mire a mentők kiérkeztek a helyszínre, már stabil állapotban volt a gyermek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy történhetett az eset, szemtanúk szerint a szülők magára hagyták a gyermeket. A strand üzemeltetője elmondta: a gyerekek életének védelme a szülő feladata, a házirend elő is írja, hogy 10 év alatti gyermek szülői felügyelet nélkül be sem mehet a medencébe, nem tartózkodhat egyedül az élményfürdő területén.

A napokban történt egy hasonló eset, az azonban tragédiába torkollott: a magára hagyott és egyedül fürdőző 7 éves gyermek életét már nem tudták megmenteni a karcagi fürdőben.

 

Forrás és kép: RTL híradó
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Lezárult a vizsgálat Egressy Mátyás ügyében, arról, hogy volt-e drog a szervezetében

Az egész országot megrázta a 18 éves Egressy Mátyás halála. A hetekig tartó kétségbeesett keresés, a remény és a bizonytalanság után a hatóságok a Dunában találták meg a fiatal sportoló holttestét. A napokban lezárult a toxikológiai vizsgálat is, amely újabb kérdéseket vet fel, miközben a legfontosabbra talán sosem kapunk választ: miért kellett Mátyásnak meghalnia?

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja