SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

BKK: változás a kisgyerekes bérletigazolványokkal kapcsolatban

Családinet [cikkei] - 2020-03-24
Átmeneti intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): az álláskeresők egy igazolással többször is kérhetik az ingyenes havi bérletet, valamint a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványokat a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell meghosszabbítani.

A BKK kedden közleményben tudatta, hogy az álláskeresők a februári vagy márciusi keltezésű, illetve a kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiállított hatósági bizonyítványokkal az átmeneti időszak végéig kiválhatják a bérletüket. Az intézkedés visszavonása a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon várható.

Azoknak, akik kidobták az előző havi igazolásukat vagy új álláskeresők, az első alkalommal még kérniük kell a hatósági bizonyítványt, de aztán erre az egy igazolásra kapják a bérletüket - írták.

Az álláskeresők bérletét kilenc bérletpénztárban lehet kiváltani: a Batthyány téren, az Örs vezér terén (egy a metró-, egy a HÉV-végállomásnál), a Puskás Ferenc Stadionnál, a Blaha Lujza téren, a Corvin-negyednél, Újpest-központnál, a Nyugati pályaudvarnál, a Nagyvárad téren.

A BKK közölte azt is, hogy azokat a nyugdíjas- vagy kisgyerekes-bérletigazolványokat, amelyeknek az érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, nem kell meghosszabbítani, hanem továbbra is felhasználhatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig.

Az átmeneti intézkedés részeként a március 13. után pótdíjazott utasok esetében az utólagos személyes bérletbemutatás öt munkanapos határidejét csak az ügyfélközpontok újranyitásától kell számolni, míg az utólagos helyszíni pótdíjbefizetés a pótdíjazástól számított két munkanap helyett 15 munkanapon belül átutalással lehetséges - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkeink:

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja