SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ágyneműre nyomtatott társasjátékokat, hogy ne unatkozzanak a beteg gyerekek

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-05-07
Kevin Gatlin jól emlékszik rá, mennyit unatkozott, amikor gyerekkorában a kórházban feküdt, ezért elhatározta, kitalál valamit, hogy a mai gyerekeknek már kicsit gyorsabban teljen a bent töltött idő - írja a Goodnewsnetwork.org.
Ágyneműre nyomtatott társasjátékokat, hogy ne unatkozzanak a beteg gyerekek

Az észak-karolinai férfi agyából akkor pattant ki az ötlet, amikor meglátogatott egy ismerős gyereket a kórházban. Látva a kicsi unalmát eszébe jutott, ő maga is mennyit szenvedett ettől korábban. A beteg gyerekek általában ágyhoz vannak kötve, így olyan megoldáson dolgozott, amely úgy kötheti le őket, hogy közben nem kell felkelniük.

Néhány év múlva Gatlin megalapította a Playtime Edventures nevű céget, amellyel elkezdte a társasjátékos ágyneműk gyártását. A szettek megtervezése két évébe került. Fontosnak tartotta, hogy a játékok ne csak szórakoztassanak, hanem tanítsanak is, ezért tanárok véleményét is kikérte. Így a kórházi ágyneműk sokféle tantárgy feladatain keresztül segítenek elütni az unalmas órákat.

„Az ágyneműszetteket úgy állítottuk össze, hogy mindent tartalmazzanak: található rajtuk földrajz, matematika, természettudomány, nyelvtan, szókereső játék… mindez egy háromrészes készletben”mondta el a férfi.

A fejlesztő ágyneműkből eddig 10 amerikai kórház rendelt, többen pedig adományként juttattak el belőlük a helyi intézmények számára. Emellett arra is van lehetőség, hogy a családok otthonra rendeljenek társasjátékos takarót, így talán kevésbé fogja a gyerek betegen minden óráját a képernyő előtt tölteni.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja