SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Novák Katalin szerint nem helyes, ha egy nő egyedül vállal gyereket

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2018-11-27
Nagyban zajlik a Nemzeti Konzultáció a Családok évében, és ahogy az lenni szokott, a kérdéssor nem minden pontja mellett mentek el az emberek szó nélkül. Az egyik legvitatottabb pontról kérdezték Novák Katalint.
Novák Katalin szerint nem helyes, ha egy nő egyedül vállal gyereket

2018 a "Családok éve" - e szlogen jegyében külön érdekes az, ahogy Novák Katalin államtitkárasszony nyilatkozott Baló György műsorában a gyermekvállalás lehetőségeiről, egyedülállók esetében.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy mostanában mintha megfordult volna a gyermekvállalással kapcsolatos logika: már nem a gyermek érdekeinek figyelembe vétele felől közelítenek az emberek. Novák Katalin szerint manapság fontosabbnak tűnik a jog, hogy egy nőnek mindenképpen legyen gyereke, mint az, hogy a megszülető gyermeket szerető édesanya és édesapa nevelje fel.

Az RTL Klub pénteki műsorában Baló György műsorvezető a Nemzeti Konzultáció egyik pontjáról kérdezte Novák Katalint, amely úgy szól, hogy "Egyetért-e Ön azzal az alapelvvel, miszerint egy gyermeknek joga van anyához és apához?" - első ránézésre ártalmatlan kérdés, melybe kicsit továbbgondolva a kreatívabb kitöltők is csak a meleg párok gyermekvállalását látják bele. Kiderült azonban, hogy a válaszok és az azokból születő esetleges törvény betűi az egyedülálló szülőket is érinthetik, ugyanis a kérdésre az államtitkár nagyon furcsa választ adott:

"Az, hogy azt gondolja valaki, hogy neki egyedülállóként joga van ahhoz, hogy neki egyedülállóként, anélkül, hogy lenne párja, enélkül neki joga van ahhoz, hogy neki gyereke legyen, és ezt a jogot vívja ki magának, az a gyermek oldaláról közelítve megfosztja őt attól, hogy neki édesanyja és édesapja legyen" - mondta Novák Katalin, majd így folytatta:
"Ez szerintem egy olyan helyzet, amikor a gyermeknek az érdekeit kell védenünk, tehát meg kell adnunk a lehetőséget ahhoz, hogy egy gyermek édesanya és édesapa mellett nőhessen fel."



Baló György azt firtatta, hogy akkor ezek szerint egy egyedülálló nő nem vállalhat gyereket? Az államtitkár asszony az egyenes válasz elől kitért, helyette így nyilatkozott:

"Hát az, hogy egyedülálló édesanya önállóan, egyedül vállaljon-e gyereket, az szerintem egy teljesen más kérdés, mint az, hogy valakik közösen vállaltak gyermeket, és egyedül maradt az édesanya vagy az édesapa".

Ennek tükrében egész sor kérdés merül fel:

  • Vajon a jövőben milyen eszközökkel biztosítja a kormány a feltételeket ahhoz, hogy egy gyermek szerető édesanya és édesapa mellett nőhessen fel?
  • Ki lehet-e kényszeríteni a boldog családi életet, amihez a gyermeknek joga van és ha igen, hogyan?
  • Vagy ha ez nem teljesül egy egyedülálló, terhes nő esetében, akkor vele mi lesz? 

...és így tovább. Míg ezekre a kérdésekre válaszok születnek, remélhetőleg nem vész el a legfontosabb: egy gyermeknek mindenekelőtt szeretetre és biztonságra van szüksége, és arra a személyre, aki ezt képes megadni számára - legyen az bárki.

Olvasd el ezt is: 350.000-en élnek hazánkban, mégis láthatatlanok: az egyedülálló szülők

Indexkép: Elekes Andor / Wikipedia

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja