SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Magyar diákokat szállító kisbusz borult fel Erdélyben

Családinet [cikkei] - 2017-03-20
A dévai magyar tannyelvű Téglás Gábor Gimnázium diákjait szállította iskolába az a kisbusz, amely hétfő reggel felborult Vajdahunyad és Déva között - írták az erdélyi magyar hírportálok. A buszban utazó diákok súlyosabb sérülések nélkül megúszták a balesetet.

A kisbusz Vajdahunyadról szállította a térség egyetlen magyar iskolájába a gyermekeket. A Maszol.ro című portál közlése szerint a 16 diák közül a legkisebb második osztályos, a legnagyobb tizenkettedikes volt. A sofőr elaludt a volánnál, a jármű letért az útról és felborult. A rendőség 0,34 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott ki a 61 éves sofőr leheletében.
    
Kocsis Attila Levente, a dévai Téglás Gábor Gimnázium igazgatója a Krónika című napilap internetes oldalán közölt nyilatkozatában elmondta, a gyerekek egy részét a dévai, másik részét a vajdahunyadi kórházba szállították. Minkét kórház illetékesei arról tájékoztatták, hogy a diákok állapota jó és nagyon jó, egyikük sincs veszélyben.

"A kórházba szállított gyerekek közül hárman maradnak bent megfigyelésre egy-két napot, ők a fejüket fájlalják és szédülnek, de sem a laboratóriumi eredmények, sem a komputertomográfos vizsgálatok nem mutattak ki sérülést. Az ijedtségen és horzsolásokon kívül szerencsére nem esett nagyobb bajuk" - mondta a Krónikának Kocsis Attila Levente.

A Maszol.ro portál úgy értesült, hogy hétfőn nem az a sofőr ült a volán mögött, aki rendszeresen vezeti a járművet. Az igazgató a Krónikának elmondta: a buszt egy szállítási vállalat működtette, és a történtek után az iskola szerződésbontásra készül. "Nagyobb felelősségérzetet várunk el egy gyerekeket szállító cég részéről" - szögezte la a tanintézet vezetője.

Forrás: MTI
Kép (csak illusztráció): tayguntoprak / Pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja