SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tizenhatan meghaltak egy gyerekeket szállító magyar busz olaszországi balesetében

Családinet [cikkei] - 2017-01-21
Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül - közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti.
Tizenhatan meghaltak egy gyerekeket szállító magyar busz olaszországi balesetében

Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.

Olasz tévéhíradók felvételei szerint a jármű teljesen kiégett.

A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról.

Az MTI tudósítója, Sárközy Júlia értesülései szerint 39 sérültet veronai kórházakba vittek.
Az olasz tűzoltóság korábban azt közölte, hogy 36 sérült el tudta hagyni a buszt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel elmondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd egy falnak csapódott.

A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.

Győrfi Pál elmondta: a mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével hamarosan elindul a helyszínre egy szakemberekből álló csoport, hogy ott segítse a sérültek hazahozatalával kapcsolatos szervezői munkát. 
Jelezte azt is, hogy már négy fővárosi kórház jelentkezett az OMSZ-nél, hogy teljes kapacitással állnak rendelkezésre.

Elmondta továbbá: a helyszínen derül majd ki, hogy melyik sérült mikor lesz szállítható, milyen módon hozható haza, sérülései alapján melyik kórház lesz a legmegfelelőbb számára.

A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter közölte: a kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja.

További hírek: Veronai tragédia: a megemlékezés előtt felolvasták azok nevét, akik biztosan túlélték a balesetet

Forrás: MTI
Kép: Tookapic / Pexels

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja