SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Elhunyt a veronai buszbaleset hős tornatanára

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-17
Vígh György, aki több gyereket mentett ki a lángok közül, miközben a sajátjait elveszítette a balesetben, 66 évet élt.

„Vígh György testnevelő tanár, aki a veronai buszbaleset során két gyermekét veszítette el és maga is súlyos sérüléseket szenvedett tegnap 66 éves korában örökre elment.
Remélem újra magához ölelhette imádott gyermekeit”
– olvasható a Verona Angyalai Facebook-csoportban. A pedagógus a baleset során többször visszament az égő buszba, hogy válogatás nélkül mentse a bent rekedt fiatalokat, miközben a saját két gyermekét elveszített a tragédiában.
 

Azt álmodta, hogy mindenkit ki tudott menteni

2017. január 20-án Verona közelében kigyulladt egy középiskolásokat szállító autóbusz. A járművön a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium által szervezett sítábor résztvevői – többnyire diákok, pedagógusok illetve az egyik tanár családja – utaztak. Az 54 utasból 17-en veszítették életüket a balesetben.

Az iskola testnevelőtanára, Vígh György többször visszament az égő buszba, és mentette ki onnan, akit talált, miközben maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Csak később tudta meg, hogy saját 30 éves fia és 18 éves lánya a lángok közé veszett.

"Hónapokon keresztül úgy aludtam el, hogy mindenkit megmentettem a buszon, de hát ez csak mese, ez csak egy álom volt, hogy mit csinált volna az ember jobban, hogyha még egyszer ott lenne, de nem lehet jobban tenni semmit, mert ...mert nem lehet" – nyilatkozta a férfi közel egy évvel később az RTL Klubnak, amikor a csatorna az Év Embere-díjra jelölte, amit később meg is nyert.

Az alábbi megrázó interjú is ekkor készült vele:

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: RTl Klub

 
 
 
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja