SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tíz év fegyházra ítélték a gyerekeit bántalmazó és molesztáló férfit

Családinet [cikkei] - 2016-10-03
Tíz év fegyházra ítélt a Budapest Környéki Törvényszék pénteken, nem jogerősen szemérem elleni erőszak, személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt egy Pest megyei férfit, aki éveken át bántalmazta, molesztálta nevelt és saját gyerekeit - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

Gyimesi Kinga elmondta, hogy a zárt tárgyalást követő nyilvános ítélethirdetés után az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. 

A vádlott, F. L. Cs. élettársával együtt nevelte saját három gyerekét - két lányt és egy fiút -, valamint az asszony két lányát, akkor még mind az öten kiskorúak voltak. 

A férfi 2005 és 2013 között ittasan naponta verte élettársát és saját, most tizenkét és tizenhat éves lányát. Nem egyszer előfordult az is, hogy kizárta a családját a házból, máskor pedig pofozta, rugdosta, nadrágszíjjal verte a gyerekeit. Egyik lánya a bántalmazások nyomait úgy titkolta a külvilág előtt, hogy gyakran napokig nem ment iskolába. (Az élettársától született fiút a vádlott nem bántotta, viszont már kiskorában is többször vitte magával a kocsmába.)

A férfi különösen a nagyobbik lányát nem szívelte, és ha tehette, bántotta. Így volt ez már 2010-ben is, amikor egyik este visszalökte a kádba a fürdés végén éppen a kádból kiszálló gyereket, majd fojtogatni kezdte, közben azt kiabálta, hogy megöli. Jutott az ütlegelésből a nevelt lányoknak is, de ennél kegyetlenebb módszerektől sem riadt vissza a gyakran lerészegedő férfi. Többször előfordult, hogy kutyáikat felakasztotta a házuk gerendájára, amit a gyerekeknek végig kellett nézniük, sőt olykor a tetemeket is velük ásatta el a kertben.

A férfi és élettársa - olykor egy másik nővel hármasban - 2010 előtt több alkalommal a gyermekei előtt szeretkezett, 2009-ben pedig a nagyobbik lányát szexre akarta kényszeríteni, miután fogdosta és fajtalankodott vele. A kislány ellenállását kiadós veréssel próbálta megtörni, később pedig előfordult, hogy a gyereket odakötözte az emeletes ágyhoz, majd magára hagyta. Élettársa nem segíthetett, mert megtiltotta neki, hogy kiszabadítsa a lányt.

Forrás: MTI
Fotó: Victor/flickr

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja