SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nemzetközi taxisvállalat áll az UBER helyére Pesten

Családinet [cikkei] - 2016-07-25
A hétvégi tüntetéssel az UBER befejezte magyarországi működését. Nem maradunk azonban modern technológiára épülő, utas központú taxisszolgáltatás nélkül: augusztus elején indulnak a Taxify sárga autói.

A három éve Észtországból indult vállalkozás tavaly hárommilliónál is több fuvart bonyolított. Befektetői között olyan gigacéget is találunk, mint a Skype, amelynek idejekorán tűnt fel, hogy a startup hónapról hónapra 15-20%-os növekedést produkál, és rendületlenül terjeszkedik. Prága, Amszterdam, Helsinki és megannyi európai nagyváros után Budapesten is debütál a Taxify, amely úgy tartja be az úgynevezett taxisrendelet minden pontját, hogy közben technológiában és életérzésben hozza mindazt, amit az UBER-ben szeretett a felhasználó. A szolgáltatás eléréséhez szükséges mobilalkalmazás Android és iOS telefonokra is letölthető.

 

Hivatalos, ráadásul megbízható is

Nemcsak az utasok, de az „überes” sofőrök is örülnek az új nemzetközi multi érkezésének, mert azoknak a közösségi fuvarozóknak továbbra is lesz munkája, akik időközben megszerezték a személyszállítói vizsgát, a pályaalkalmasságit és a taxiengedélyt. Az UBER-t megkedvelő felhasználók sem maradnak az utasok érdekeit és kényelmét szem előtt tartó szolgáltató nélkül, és a magasabb, kötelezően előírt, fix tarifáért cserébe mindent megkapnak, amit egy hagyományos taxis szolgáltató tud adni. Így például adott lesz a készpénzes fizetés lehetősége is, és a fuvar után kapott e-mailből gombnyomásra igényelhető e-számla mellett megjelenik a taxióra által kinyomott bizonylat is, mert ahogy minden más hivatalos taxiban, a Taxify autókban is hitelesített óra működik majd. Ez a kettős kontroll – vagyis hogy az utas és a társaság is össze tudja vetni az alkalmazás által, GPS alapon rögzített utat az óra által mért kilométerekkel – minden szempontból megbízható személyfuvarozóvá teszi a Taxifyt. Az, hogy az autó mozgása visszakövethető, azoknak is biztonságérzetet ad, akik egy fiatalkorút, egy egyedül utazó hölgyet vagy idős utast bíznak a számukra ismeretlen sofőrre.

Taxify áll az UBER helyére

 

Nem taxistársaság, csak amennyire muszáj

A Taxify inkább tech-startup cégnek tartja magát, és nem titkoltan azokat célozza meg, akik megszerették az UBER-t, és megszokták, hogy sosincs foglalt jelzés, sem fölösleges várakozás, hogy a szolgáltatás nem a sofőrökért, hanem az utasokért működik. A Taxify egyébként olyan mértékig írja elő a sofőrök helyes viselkedését, hogy még azt is rögzíti számukra, miként kell üdvözölni az autóba beszálló vendéget. Az utas elégedettsége ugyanis mindennél fontosabb: ahogy a közösségi szállásfoglalás és használtcikk kereskedelem esetében, itt is fontos szerepet játszik az értékelés, és az utasok fele él is az utazás végén felkínált digitális osztályzás lehetőségével. A szolgáltató a megfelelő magatartás mellett a jogkövető adófizetést is előírja alvállalkozóinak.

Taxify áll az UBER helyére

A Taxifyról

600.000 felhasználójával a Taxify a leggyorsabban növekvő technológia alapú személyszállítási vállalat a Baltikumban és a kelet-európai régióban. A Taxify olyan okostelefon applikációt fejleszt, amely az utasokat köti össze a helyi taxikkal. A 2013 augusztusában, Észtországban alakult szolgáltatás a következő 12 országban működik: Magyarország, Észtország, Litvánia, Lettország, Finnország, Fehéroroszország, Csehország, Szerbia, Örményország, Mexikó, Hollandia és Dél-Afrika, de további európai terjeszkedés előtt áll idén. Skype, Pipedrive, Adcash, Rubylight, TMT Investments – néhány azon cégek közül, amik összesen másfél millió dollárt fektettek a startup vállalkozásba.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja