SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"A nevem Thea, és 12 éves vagyok. Egy hónap múlva férjhez megyek!"

Családinet [cikkei] - 2014-10-10
"Üdv! A nevem Thea, és 12 éves vagyok. Egy hónap múlva férjhez megyek!" - írta internetes naplójában egy norvég kislány, aki egyben azt is bejelentette, hogy október 11-én az első norvég gyermekmenyasszony lesz. A kislány azt is elárulta, hogy szíve választottja 37 éves.

A bejegyzés napján százezrek látogatták meg a blogot, ami egy nap alatt a legolvasottabb norvégiai blog lett. A hozzászólók szinte kivétel nélkül hevesen tiltakoztak és felháborodásukat fejezték ki a tervezett esküvő ellen. Sokan a rendőrséget hívták, és feljelentést tettek, hogy megakadályozzák a frigyet.

Utóbb kiderült, hogy a bejegyzés egy internetes kampány része, amely a családjuk által fiatalon férjhez kényszerített lányok helyzetére szeretné felhívni a figyelmet. A házasság dátumát azért időzítették október 11-re, mert akkor van a Lánygyermekek világnapja.

A 12 éves lány kezdeményezésének óriási a sikere. Sikerült ugyanis számos ember figyelmét felhívni arra, hogy a gyerekkornak egy boldog, önfeledt időszaknak kell lennie az ember életében, és minden erővel küzdeni kell az ellen, hogy valakit saját akarata ellenére a szülei házasságba kényszerítsenek egész fiatalkorban.

Forrás és fotó: Filantropikum.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja