SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egyre nagyobb költségei vannak a felelős állattartásnak

Családinet [cikkei] - 2013-06-03
A magyarországi kutya- és macskatartók 36 százaléka havonta több mint 10 ezer forintot költ házi kedvencei ellátására, sokan azonban akár havi 40 ezer forintot is áldoznak kisállataikra - derült ki egy friss kutatás eredményeiből.

Az egoMedia által több mint 8000 fős mintán végzett kérdőíves felmérés arra is rámutat, hogy nagyjából minden második állattartó négylábújával történt már baleset, vagy volt olyan súlyos betegsége korábban, amelynek elhárítására drága orvosi beavatkozást kellett elvégeztetniük.

A felmérés szerint a magyar kutyások 20 százaléka elmulasztotta kedvencén az idén január 1-jétől kötelező mikrochipes megjelölést, az ezért járó akár 45 ezer forintos bírság így még tovább növelheti az állattartással kapcsolatos költségeket.

A kutatás során a kötelező chipeztetést elmulasztó kutyások 41 százaléka válaszolt úgy, hogy anyagi okok miatt nem tett eleget a jogszabálynak, 32 százalékuk egyéb okok miatt nem gondoskodott a chip beültetéséről, a válaszolók 20 százaléka pedig azt mondta, készül a beavatkozás elvégeztetésére.

A felmérésben résztvevők közül azonban sokan még csak nem is hallottak a tavaly augusztusban, illetve idén januártól jelentősen szigorodó állatvédelmi szabályokról, vagy nem tartják fontosnak a törvényeknek való megfelelést annak ellenére, hogy az elmúlt négy hónapban is sok száz, a felmérésben résztvevő állattartót ellenőriztek, rendelkezik-e kutyájuk a kötelező megjelöléssel.

Az összes megkérdezett mintegy harmada nyilatkozott úgy, hogy a váratlanul felmerülő állatorvosi költségek miatt már kötött vagy tervezi, hogy köt kisállat-biztosítást. Magyarországon eddig több mint háromezren kötöttek ilyet.

Forrás: MTI

Kép: artur84, freedigitalphotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja