SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Mondom a magamét! - Elődöntők keddenként az m1-en

Családinet [cikkei] - 2009-12-07
Közel háromszáz jelentkezőből válogatta ki a zsűri azokat, akik tovább mondhatják a magukét. Csütörtökön sugározta új stand up comedy műsorának első adását a Magyar Televízió.

Huszonegy versenyzőt juttatott tovább az MTV zsűrije a Mondom a magamét! című produkció elődöntőjébe, ők azok, akik hétről hétre humoros előadásokkal mérkőznek meg az első díj reményében. A fellépők műsorszámait Magyar Attila konferálja fel, majd Csapó Gábor, Galla Miklós és Nagy Bandó András értékeli.

„A válogatás két napig tartott. A szombat nagyon nehéz, a vasárnap már kellemesebb volt. A versenyszellem valakit gátolt, valakiből
kihozta a jó teljesítményt. Meglátjuk, milyenek lesznek a továbbiakban a játékosok” - mondta Csapó Gábor, aki sportolóként, edzőként számos versenyt megélt már.

„Tetszett a válogatás, sok tehetséges ember állt pódiumra. Legtöbbjük fiú volt, de a női nem is képviseltette magát. A humor, a tartalom és a forma dönti el, hogy a fellépők közül ki alkalmas erre a műfajra. Örülök neki, hogy sokan tudják, mi a humor, a rövid számokban sok szellemeset hallottunk” - jegyezte meg Galla Miklós.

„Két karakter jelent meg a szereplőválogatón: az egyik, aki tudja magáról, hogy tehetséges és meg is akarja mutatni azt, a másik, aki nem tudja magáról, hogy nem tehetséges és mégis megmutatja azt
- tette hozzá Nagy Bandó András. Olyan egyéniségeket keresünk, akik másképpen szólalnak meg, akik új színt hoznak a palettára a már meglévők mellé. Nem tudok kibújni a bőrömből, népművelőnek érzem magam. Író és előadó vagyok egy személyben, jól ismerem ezt a pályát és fontosnak érzem, hogy tanácsokkal, útravalóval lássam el a versenyzőket”


A műsor házigazdája, Magyar Attila szerint „élmény volt a meghallgatás, hiszen nem én álltam a színpadon. Ugyanakkor azonosultam a versenyzőkkel, mert tudom, milyen közönség előtt szerepelni. Teljesen más buliban vagy baráti társaságban elsütni egy-egy viccet, esetleg parodizálni valakit, mint idegen közegben. Ismeretleneknek elmondani ugyanazt a poént, nem mindig mulatságos.”

A következő adást december 8-án, kedden vetíti 20.10-től az m1. A nézők szavazataikkal továbbjuttathatják kedvenc humoristájukat a döntőbe. A leghumorosabbak szilveszterkor is megmutathatják tehetségüket ország-világ előtt. A voksokat levélben és sms-ben várják a versenyzők.

Aki lemaradt az adásokról, az MTV online Videotárában (www.videotar.mtv.hu) bármikor újra megnézheti!


betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja