SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pflum Orsit meglepetések sokasága érte a piramisoknál

Családinet [cikkei] - 2009-08-17
Amikor az énekesnő július végén Egyiptomban járt olyan dolgokkal szembesült, amelyekre igazán nem számított...

Az első váratlan dolog már rögtön a felszállás után, a repülőgépen történt, ahol a stewardesek felkérték, hogy énekeljen velük a gépen.

- Megmondom őszintén nem számítottam rá, hogy felismernek, de örömmel tettem eleget a hirtelen jött felkérésnek. Ők arabul, én angolul énekeltem a dalunkat a Két
táj, két szívet. Ám ez még csak a kezdet volt, ugyanis nem értek véget a szívmelengető élmények. A gizai piramisoknál újabb meglepetés ért. Történt, hogy az egyik árus utánam kiabált. Picit megijedtem, de feleslegesen, mert végtelenül kedves volt, csupán autogramot, és közös fotót szeretett volna. Kérését természetesen mosolyogva teljesítettem. - mesélte szerényen az énekesnő, akit a parfümboltban és a papiruszüzletben is szívesen fogadtak, sőt a nevén szólították, s ha ez még nem lenne elég valakinek, eláruljuk, hogy még ajándékot is kapott.


Az előadó a kikapcsolódás mellett rendezvényszervezőkkel is találkozott a kint töltött idő alatt. Sőt, a népszerű helyi rádió a RADIO CAIRO interjúfelkérésének is eleget tett.

- A rádiós pontosan hívott, s az eredetileg pár percesre tervezett interjú egy kicsit hosszabbra sikerült.  A műsorvezető ugyanis annyira jó kérdéseket tett fel, hogy a tervezettnél többet trécseltünk. - árulta el Orsi, akinek nyugodtan, zökkenőmentesen telt a pihenése. Hála az utazási irodájának, az Anubis Travelnek, akik mindenben segítettek neki.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja