SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jótékony veteránautók szállták meg Budapestet

Családinet [cikkei] - 2009-07-14
Nem mindennapi látvány tárult a budapesti Roosevelt téren sétáló járókelők elé a hétvégén: július 11-én, szombaton érkezett a fővárosba a Donau Masters nemzetközi veteránautós túra közel 90 járműből álló mezőnye. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Duna-menti oldtimer túra résztvevői idén is 2500 euróval támogatták az SOS-Gyermekfalu Magyarországot.

Az 1976. december 31. előtt gyártott autók Ulmból, 960 km megtételét követően érkeztek a mogyoródi Hungaroringre, ahol az átlagtartó versenyfeladatok vártak a résztvevőkre. A Hungaroringre a kecskeméti SOS-Gyermekfaluból érkező gyerekek közül is kilátogattak néhányan. A mezőny ezt követően rendőri felvezetéssel ért célba a Roosevelt téren, ahol nagy érdeklődés fogadta a gyönyörű, gondosan karbantartott autóritkaságokat.

A résztvevők között számos híres-neves típus képviseltette magát, így például a Jaguar E-Type, melyet Az Angyal című sorozat forgatásához is szerettek volna használni, de a Jaguár akkori elnökének elutasító döntése után, Roger Moore végül mégsem ülhetett ebben a modellben.
A teljesség igénye nélkül néhány modell a mezőnyből: ott volt az 1963-ban bemutatott Maserati Mistral egyik példánya, egy 1966-os Ford Galaxie, illetve a Dallas óta Bobby Merciként elhíresült Mercedes SL is.

Az elmúlt évek hagyományának megfelelően a Donau Masters túra gálavacsoráján került átadásra a 2500 euró összeget szimbolizáló csekk. A csekket Manfred Hommel, a Donau Masters Club elnöke adta át Jávorszky Ivánnak, az SOS-Gyermekfalu Magyarország nemzeti igazgatójának.

Az eseményket az érdeklődők élőben követhették Twitteren is:
http://twitter.com/DonauMasters

Donau Masters Club

A Mercedes-Benz ulmi képviselete hagyományteremtő szándékkal 2006-ban indította útjára a Donau Masters márkafüggetlen nemzetközi veteránautós túrát. Az 1976. december 31. előtt gyártott veterán járművek között klasszikus német (Mercedes-Benz, BMW, Porsche), angol (Austin Healey, Triumph, Rolls Royce, Jaguar) és olasz autók (Alfa Romeo, Ferrari, Fiat) is teljesítik az Ulm-Budapest közötti, közel 960 km-es távot.



A Donau Masters célja, hogy négy Duna-menti ország - Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország - gazdasági és kulturális kapcsolatait ápolja. A látványos túra nemes gesztussal is párosul, hiszen a Donau Masters résztvevői 2006 óta évente 10 000 euróval támogatják a négy ország SOS Gyermekfalvait.


SOS-Gyermekfalu

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa privát alapokon álló, politikai és felekezeti elkötelezettségektől mentes, kiemelten közhasznú szervezet. Elsőként és a legnagyobb civil szervezetként vagyunk jelen a magyar gyermekvédelemben. A világ második legnagyobb gyermekvédelmi civil szervezeteként 132 országában működik.
Az SOS-gyermekfalvakban vér szerinti családjukat elveszett, vagy azt nélkülözni kényszerülő gyerekek kapnak család alapú, hosszú távú, szeretetteljes gondoskodást.
Az első gyermekfalu 1986-ban Battonyán, a második 1990-ben Kecskeméten, majd a harmadik 1993-ban Kőszegen nyitotta meg kapuit. Egy gyermekfaluban 10-12 családi ház található, ezek mindegyikében egy SOS-anya nevel 6-8 gyermeket. A nálunk felnövő gyerekek a települések helyi iskoláiba járnak, a helyi közösségek tagjaiként nőnek fel. 
A gyermekfalvak mellett ifjúsági házak működnek (Szegeden, Lajosmizsén és Sében), melyek a falvakból kikerülő, s az önálló életüket hamarosan megkezdő fiataloknak nyújtanak otthont.
Jelenleg Magyarországon mintegy 300 gyermek és fiatal él az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa gondoskodásában.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja