SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kristen Stewart és Robert Pattinson gyermeket várnak?

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-13
A két színész a 2008-as Alkonyat című film főszereplőiként robbantak be a köztudatba. Többek szerint az életben is együtt vannak, sőt a legfrissebb híradások szerint Kristen gyermeket vár Roberttől!

A filmben is szerelmespárt alakítottak, ezért a pletykalapok hamar elkezdték híresztelni, hogy nemcsak a vásznon, hanem az életben is összejöttek. Miután meglehetősen gyakran látni őket Pattinsonegyütt, ezért van is alapja az ezzel kapcsolatos pletykáknak, de a két fiatal konzekvensen tagadja, hogy együtt járnának, ők „csak barátok”.

Ismerőseik szerint is beleszerettek egymásba, mert amikor Robert New Yorkba utazott legújabb filmjének forgatására, hiányolta Kristent és folyton SMS-eket küldözgetett neki. Mostanában azt beszélik, hogy a 19 éves színésznő gyermeket vár Pattinsontól. A pletykát az indította el, hogy Stewart megkérte egy ismerősét, hogy vásároljon neki egy terhességi tesztet a patikában, mindezt azért, mert félt, hogy felismerik.

A színésznő, aki most készülő filmjében Joan Jettet alakítja, már korábban felfigyelt a gyanús jelekre, és most meglehetősen feszült emiatt.
A híreszteléseket mindketten tagadják, sőt Kristen jót nevetett rajta, mert annyira képtelenségnek tartja.



 

 

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja