SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pákó ultimátumot kapott: iszik vagy úszik

Singola Edit [cikkei] - 2009-05-28
Fekete Pákónak ez idáig többször meggyűlt a baja az úszással, és bár sokszor próbálkozott, nem tudta elsajátítani. Ám a Médiaválogatottal a napokban edzőtáborban vett részt, ahol a sportszerető csapattársak nem teketóriáztak: ellentmondást nem tűrve tanították Pákót, még a medencébe is beledobták.

PákóPákóról köztudott, hogy irtózik a bogaraktól, csúszó-mászóktól, sőt mi több, a víztől is. Többször szeretett volna megtanulni úszni, de eddig nem járt sikerrel, még az argentin dzsungelben sem. Amikor azonban a bikali kastélyszállóban edzőtáborozott a Médiaválogatottal és a párjával, Ágival, nem volt más választása, hiszen ultimátumot kapott: úszik vagy iszik.


„Ugyan a Médiaválogatott elsősorban focizik, és én is remekül rúgom a bőrt, de a fiúk azt mondták, hogy az úszás alap, és ha azt nem tanulom meg, nem játszhatok velük egy pályán. Ultimátumot kaptam: ha nem tanulok meg úszni, meg kell innom egy üveg bort. Mivel én már három kortytól is berúgok, ezért nem volt más választásom. Kefir és Ricky roppant kitartó volt, szinte két napon keresztül edzettek engem a Puchner kastélyban, míg végre nem merültem el a vízben. Amikor már biztonságban éreztem magam a medencében, a víz alá is lemerültem, sőt víz alatti képeket is készítettünk. Ezek után következett a feketeleves: annak örömére, hogy megtanultam úszni – mintegy beavatásként –, vizes papuccsal mindenki rácsapott egyet a fenekemre, és végül bedobtak a vízbe” – újságolja nevetve Pákó.
 

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja