Szuper Levente - bár színészkedett - igen szűkszavú
Szőke Judit [cikkei] - 2008-10-01
Jégkorong kapus, az első magyar játékos, akit NHL-csapat szerződtetett. (NHL: az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztálya, a világ legerősebb jégkorong ligája.) Ötéves korában kezdett jégkorongozni, hatévesen az FTC igazolt játékosa lett, a csapattal 1997-ben felnőtt magyar bajnoki címet szerzett. Ugyanebben az évben kiérdemelte az év jégkorongozója díjat is. Bejárta a világot, játszott tengerentúli és több európai ország csapatában.
Jelenleg egy olasz élvonalbeli klubbal áll szerződésben. Kevesen tudják róla, hogy volt gyerek szinkronszínész, sőt emlékezetes színpadi alakítása volt a Józsefvárosi Kamaraszínházban is. Ő volt Bendegúz az Indul a bakterház-ban.
A Szuper családról a legrégibb hiteles és írásos emlékek a XVI. századból valók. Csak akkor a családi nevüket még így írták: Supper. Fivére gitártanár – kamaraművész és jogász. Nem túl bőbeszédű, de megmagyarázza, miért…
Ha az ember megpróbál Önről információkat gyűjteni, a jégkorongon kívül alig talál valamit. Ez érthető és büszkék is lehetünk Önre, de a magánéletét illetően ilyen szűkszavú is marad?
- Igen, a magánéletemből szeretném a közvéleményt, amennyire csak lehet, kihagyni. Én sportoló vagyok, nekem az a feladatom, hogy jól játsszak és a közönséget kiszolgáljam.
Családjuk nagyon büszke a múltjára, teljes joggal. Az Ön életében is fontos szerepet tölt be a család?
-Természetesen a család a legfontosabb. Ilyen nevelést kaptunk a bátyámmal és ezt is fogjuk továbbadni.
Milyen gyermekkora volt? A szülei szigorúan fogták, vagy inkább kényeztették?
- Nagyon szép gyermekkorom volt. A szüleim engedték, hogy kibontakozzam. Gyerekszínész is voltam a hoki és az iskola mellett, tehát nagyon elfoglalt voltam gyerekként is.
Gyermekkorában álmodott arról, hogy valaha világhírű lesz?
- Hogy világhírű, arról nem feltétlenül, de mindenképpen szerettem volna valami nagyot alkotni.
Miért épp a kapu? Nem értek ehhez a sporthoz, de nem ez tűnik a leglátványosabb posztnak.
- A kapus posztot elsősorban azért választottam, mert a szerelés nagyon tetszett és mert hogy nagyon felelősségteljes, fontos pozíció.
Normális dolog egy 4-5 éves fiút hokizni engedni? Én félteném a gyerekemet, elég kemény, kissé durva sportnak tűnik kívülről. Ha lesz egyszer fia, bátorítja majd, hogy lépjen a nyomdokaiba?
- Kemény, férfias sport ez igaz, de én is úgy fogom a gyerekemet nevelni, hogy ha hokizni lesz kedve, ám legyen, és akkor abban fogom támogatni....ha nem ahhoz lesz kedve, akkor majd lesz máshoz..
Ha már itt tartunk... azt olvastam, nyolc éve van barátnője (gondolom, ugyanaz a személy, bár a fogalmazás nem elég egyértelmű, ami érthető is) és talán már az esküvő sem várat magára sokáig… Így van?
- Hűha... a kérdés elég kényes, pont ilyenekről nem szeretek a nyilvánosság előtt beszélni...ha megtörténik, a közvélemény úgyis megtudja előbb-utóbb... Tény, hogy hosszú ideje van barátnőm, Emese, aki mindenben támogat és mellettem van.
Ne vegye hízelgésnek, de Ön egy kimondottan megnyerő külsejű, vonzó fiatalember… nem is értem, hogy nevezhette első edzője négyévesen ördögarcúnak…Sok kísértésnek volt kitéve? Különösen ha hozzátesszük, bejárta a világot.
- Ördögarcú, igen ezt a nevet kaptam, de nekem nagyon tetszett. Hogy vonzó vagyok-e? Azt a hölgyek eldöntik. Kísértés mindig van és volt is. De mindent a helyén kell kezelni.
Gyermekkorában színészkedett. Végleg letett a folytatásról?
- Végleg nem lehet ilyesmiről letenni, hiszen annyi örömöt okozott nagyon sokáig. Folytatás? Talán majd egyszer, de egyelőre hoki.
Valaminek az apropóján azt találta mondani: megedzett az élet, a jég hátán is megélek. A második rész szellemes is és világos, de mit kell érteni mondat első, „öregemberes” felén? Nem lehetett soha nagyon rossz világa…
- 17 évesen kikerültem külföldre, távol a családtól, a barátoktól. A sok siker mellett sok csalódás is ért már az életben. A profi világ nagyon kemény, meg kell tanulni együttélni ezekkel.
Milyen saját családot, hány gyereket szeretne? Mire kötelez e tekintetben a név?
- A gyerekek számát nem tudom megmondani, ilyenen még nem gondolkoztam. A név? Még azt sem tudom. Ezt két embernek kell eldönteni. De inkább a vezetéknévnek, a Szupernek kell megfelelni....
Egyszóval Szuper Leventének szuper családja, szuper felesége, szuper gyereke lesz. Ez elég kézenfekvő. Azt kívánjuk - olcsó szóvicc ide vagy oda -, így legyen!
(A képek forrása a család honlapja: http://www.szuperfamily.hu)
A Szuper családról a legrégibb hiteles és írásos emlékek a XVI. századból valók. Csak akkor a családi nevüket még így írták: Supper. Fivére gitártanár – kamaraművész és jogász. Nem túl bőbeszédű, de megmagyarázza, miért…
Ha az ember megpróbál Önről információkat gyűjteni, a jégkorongon kívül alig talál valamit. Ez érthető és büszkék is lehetünk Önre, de a magánéletét illetően ilyen szűkszavú is marad?
- Igen, a magánéletemből szeretném a közvéleményt, amennyire csak lehet, kihagyni. Én sportoló vagyok, nekem az a feladatom, hogy jól játsszak és a közönséget kiszolgáljam.
Családjuk nagyon büszke a múltjára, teljes joggal. Az Ön életében is fontos szerepet tölt be a család?
-Természetesen a család a legfontosabb. Ilyen nevelést kaptunk a bátyámmal és ezt is fogjuk továbbadni.

Milyen gyermekkora volt? A szülei szigorúan fogták, vagy inkább kényeztették?
- Nagyon szép gyermekkorom volt. A szüleim engedték, hogy kibontakozzam. Gyerekszínész is voltam a hoki és az iskola mellett, tehát nagyon elfoglalt voltam gyerekként is.
Gyermekkorában álmodott arról, hogy valaha világhírű lesz?
- Hogy világhírű, arról nem feltétlenül, de mindenképpen szerettem volna valami nagyot alkotni.
Miért épp a kapu? Nem értek ehhez a sporthoz, de nem ez tűnik a leglátványosabb posztnak.
- A kapus posztot elsősorban azért választottam, mert a szerelés nagyon tetszett és mert hogy nagyon felelősségteljes, fontos pozíció.
Normális dolog egy 4-5 éves fiút hokizni engedni? Én félteném a gyerekemet, elég kemény, kissé durva sportnak tűnik kívülről. Ha lesz egyszer fia, bátorítja majd, hogy lépjen a nyomdokaiba?
- Kemény, férfias sport ez igaz, de én is úgy fogom a gyerekemet nevelni, hogy ha hokizni lesz kedve, ám legyen, és akkor abban fogom támogatni....ha nem ahhoz lesz kedve, akkor majd lesz máshoz..
Ha már itt tartunk... azt olvastam, nyolc éve van barátnője (gondolom, ugyanaz a személy, bár a fogalmazás nem elég egyértelmű, ami érthető is) és talán már az esküvő sem várat magára sokáig… Így van?
- Hűha... a kérdés elég kényes, pont ilyenekről nem szeretek a nyilvánosság előtt beszélni...ha megtörténik, a közvélemény úgyis megtudja előbb-utóbb... Tény, hogy hosszú ideje van barátnőm, Emese, aki mindenben támogat és mellettem van.
Ne vegye hízelgésnek, de Ön egy kimondottan megnyerő külsejű, vonzó fiatalember… nem is értem, hogy nevezhette első edzője négyévesen ördögarcúnak…Sok kísértésnek volt kitéve? Különösen ha hozzátesszük, bejárta a világot.- Ördögarcú, igen ezt a nevet kaptam, de nekem nagyon tetszett. Hogy vonzó vagyok-e? Azt a hölgyek eldöntik. Kísértés mindig van és volt is. De mindent a helyén kell kezelni.
Gyermekkorában színészkedett. Végleg letett a folytatásról?
- Végleg nem lehet ilyesmiről letenni, hiszen annyi örömöt okozott nagyon sokáig. Folytatás? Talán majd egyszer, de egyelőre hoki.
Valaminek az apropóján azt találta mondani: megedzett az élet, a jég hátán is megélek. A második rész szellemes is és világos, de mit kell érteni mondat első, „öregemberes” felén? Nem lehetett soha nagyon rossz világa…
- 17 évesen kikerültem külföldre, távol a családtól, a barátoktól. A sok siker mellett sok csalódás is ért már az életben. A profi világ nagyon kemény, meg kell tanulni együttélni ezekkel.
Milyen saját családot, hány gyereket szeretne? Mire kötelez e tekintetben a név?
- A gyerekek számát nem tudom megmondani, ilyenen még nem gondolkoztam. A név? Még azt sem tudom. Ezt két embernek kell eldönteni. De inkább a vezetéknévnek, a Szupernek kell megfelelni....
Egyszóval Szuper Leventének szuper családja, szuper felesége, szuper gyereke lesz. Ez elég kézenfekvő. Azt kívánjuk - olcsó szóvicc ide vagy oda -, így legyen!
(A képek forrása a család honlapja: http://www.szuperfamily.hu)
LEGOLVASOTTABB
20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt
A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?
D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte
Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.
Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül
Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.
ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda
Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.
Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?
Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam.
Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.












betöltés...