SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az angol kisiskolások nem cipekednek

Török Monika [cikkei] - 2004-09-12
Amikor Angliában rácsodálkoztam barátaim kislányának iskolatáskájára, amely egy orkánanyagból készült "boríték" volt, elmondták, hogy néhány éve ott is hasonló problémával küzdöttek, mint itt.

Az illetékeseknek el kellett dönteniük, hogy figyelembe veszik-e az egészségügy figyelmeztetését, és változtatnak, vagy egy gerincferdüléses nemzedék nő fel. Meg is tették a magukét, és így a gyerekek csak néhány papírlapot, néha egy-egy füzetet, egy üzenőfüzetszerűséget és az uzsonnájukat viszik magukkal. Ehhez biztosan több mindent meg kellett változtatni. Nincsenek a kicsiknek tankönyveik, pláne nem kemény fedelűek. Aranyos kis mesefüzetekből tanulnak olvasni, az iskola szerez be belőlük fajtánként tíz-tizenöt darabot, szabadon lehet belőlük választani, hazavinni, és a szülő igazolja, hogy elolvasta a csemete otthon. Ezek nem túl drága nyomdatechnikával előállított színes, képes füzetek. A kezdőknek csak egy-egy mondat van oldalanként, a haladóknak bonyolultabb történet. Így nem kell cipelniük szeptemberben a jövő májusi tudnivalókat.
Angliában az iskolák körül sok az önkéntes segítő, akikből mindig verbuválódik olvasásgyakorló partner. Személyre szóló törődés a kicsiknek, hasznos elfoglaltság nyugdíjasoknak, pedagógusnak készülő középiskolásoknak. Nem láttam kifejezett olvasásórát sem. (Mint ahogy kínszenvedéses írás- és számtanórákat se, és persze nincs matekkönyv sem.)

Nagy sikerélmény "kiolvasni" egy könyvet a véget nem érő olvasókönyv helyett. Az olvasókönyvek anyaga rendszerint jeles íróink kiváló írásaiból tevődik össze, azok rendszerint meg is vannak otthon egyéb kötetekben, de a helyi könyvtárban mindenképp. Rá kell szoktatni a gyerekeket a könyvtárra. Tudom, nem egyszerű változtatni, de van minta.



Koltai Éva

forrás: Magyar Hírlap

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja