SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Halfogyasztás egy éves kor alatt - védekezzünk az allergia ellen

Családinet [cikkei] - 2006-10-04
A korai életszakaszban, a halfélék étrendbe történő bevezetésével megelőzhetjük az allergia kialakulását, állítják svéd kutatók.

Az Allergy folyóiratban megjelent kutatásban megközelítőleg 3.000 gyermeket figyeltek meg születésük pillanatától négy éves korukig. A vizsgálatok eredményei szerint az egy éves kor előtt bevezetett halfogyasztás esetükben csökkentette az allergia, asztma és az ekcéma kialakulásának kockázatát.

A kutatás egy, már korábban zajlott vizsgálat eredményeit látszik alátámasztani, melyben azon várandós kismamák gyermekei körében, akik terhességük alatt halolaj kapszulát szedtek, szintén csökkent az allergia kockázata.

A halolaj, s a benne található jótékony omega-3 zsírsavak az egészséges immunrendszer fejlődésében játszanak fontos szerepet. A kutatók éppen ezért úgy gondolják, hogy a vizsgálat eredménye az omega-3 zsírsavak gyulladáscsökkentő hatásának köszönhető, mely ezáltal képes az immunrendszer alakulását kedvező irányba befolyásolni, s így csökkenteni az allergiák valószínűségét.

Az általános orvosi ajánlás szerint azonban a hal, étrendbe történő bevezetését tanácsos a gyermek egy éves kora utáni időszakra halasztani, éppen az allergiás reakció elkerülése végett. Az American College of Asthma, Allergy and Immunology szervezet az olyan gyermekek esetében, akik családjában előfordult allergiás megbetegedés, a halételek bevezetését csak a 3. életév betöltése után javasolja.



Svédországban azonban a fenti javaslat 2003-tól érvényét vesztette, ugyanis nem találtak megfelelő bizonyítékot annak alátámasztására, hogy a halételek bevezetésének elhalasztása csökkentené a halra adott allergiás reakció megjelenésének valószínűségét. Épp ellenkezőleg, egyre több vizsgálat igazolja, hogy a halak egy éves kor előtti bevezetése csökkenti az allergiás reakció megjelenését.

Természetesen további vizsgálatok szükségesek egy új, általános érvényű hozzátáplálási ajánlás megfogalmazásához. A halfogyasztás 1 éves kor előtti bevezetésének tanácsosságát addig is számos kutatás elemzi.

A hír alapjául a "Eating fish before age 1 may curb allergy risk" cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja