...azért, mivelhogy Pest városának utolsó kapuja ott volt, ahol most a Hatvani kapu van, márpedig ez idő szerint a Hatvani kaputól a város végéig jó kétezer lépést lehet számlálni, minélfogva Pest kétezer lépéssel közelebb van Cinkotához az idén, mint volt Mátyás király idejében. Amiből csak az következik, hogy eszerint Cinkotának is csak annyi jussa volt akkor nevezetességekkel bírni, mint akár Pestnek, akár más hasonlatos kis városoknak.

E nevezetességek között legnevezetesebb volt az, hogy élt abban egy derék istenfélő tisztelendő úr, ki miután számtalan évekig hirdeté az igét apróbb és nagyobb híveinek, egyszer véletlenül és szokása ellenére az eklézsia hivatalos irományai között kutatva, talált azokban egy régi pergamentre, amelyen nagy függő pecséttel, s ki tudná hány aláírással ellátva, az íratott meg, hogy valaha, még jeruzsálemi András király életében, ez az állomás apátúrságnak neveztetett ki. Hogy ez adománylevél foganatba nem vétetett, ez hihetőleg onnan származék, mivel jöttek nemsokára a tatárok, s azok nagyon felforgatták az ország rendét.

Az előkerült okirat azonban nagy szeget ütött a jámbor tisztelendő fejében, eszerint őneki apátúrnak kellene lenni, s amennyire meg volt elégedve eddigi sorsával, kétszer annyira szerette volna, ha eggyel feljebb léphet.

Nem is sokat tétovázott tehát, hanem ír egy szépen kifestett betűkkel ékes folyamodó levelet, mellé csatolva a megtalált okiratot, s felküldé azt Budára, Mátyás királyhoz.
A királyt éppen jókedvében kapta a folyamodás, tréfás óráiban örömest évődött együgyű emberekkel, fogá tehát a folyamodványt, s ezt írta hátára:
A folyamodó kérése teljesíttetik, ha e három kérdésre meg tud felelni: Először, hol jön fel a nap? Másodszor, mennyit ér a király? Harmadszor, mit gondol a király?

Amint a jó pap meghallá a választ, nagy lőn az ő homlokának izzadása: vajon ki tudna ilyen kérdésekre megfelelni? Háromnapi határidő volt rá szabva, azt a jó pap megtoldta még három éjszakával, mert mind éjjel, mind nappal e három kérdésen gondolkozott, s mentül többet gondolkozott, csak azt tudta meg, hogy nem tud rá felelni.

Volt azonban neki egy kántorja, akit nem a kántorböjtökrűl neveztek ekképpen, sőt inkább nagyon is nem szeretett semmiféle böjtöt, a szomjúságot pedig még kevésbé, s az a veszedelmes fajtája volt szomjúságának, amelyet csak a bor tud eloltani.
Ez, hogy észrevevé a jó tisztelendő nyughatatlanságát, megtudakolá nagy bajának okát, s miután megtudá a király kérdéseit, összeüti a bokáit.

- Sebaj! - úgymond. - Elmegyek én atyaságod helyett, s megfelelek mind a három kérdésre.

A jó pap ráállott, feladta a kántorra a reverendát, s elbocsátá őt maga helyett Budára. Mégis ő reszketett jobban, nem a kántor, pedig az volt az ő bőrében.
A kántor megérkezvén Budára, fölvezetteté magát a király elé, aki már várt reá, kíváncsi levén rá, mint tud megfelelni a jámbor pap az ő kérdésire? Ott álltak körülte mind a nagy főurak, az ország zászlósi, s előre nevettek a pap rovására.

- Nos tehát, jó hívem, mondd meg, hol kel fel a nap? - szólt a király mosolyogva.
A kántor végigtörülte hosszú bajuszát (akkor a papok is bajuszt és szakállt viseltek) s egyenesen felelt.
- Felségednek Budán, nekem meg Cinkotán.
A király és a főurak elnevették magukat: ennek igaza van.
- Lássuk a másik kérdést: mennyit ér a király?
Erre egy kicsinyt vakarta a fejét a kántor, de kijött a felelet.
- Ha a Krisztust eladták harminc ezüstpénzen, akkor bizonyára huszonkilencet megér a király is.
E feleletet is kénytelen volt mindenki igen helyesnek találni.
De hát a harmadik?
- Mit gondol most a király?
- A király bizony most azt gondolja, hogy a cinkotai pappal beszél, pedig csak a nagyságos királynak legalázatosabb szolgája, a cinkotai kántor áll a trón előtt.

A királynak megtetszett az ember.
- Minthogy a kérdésekre te feleltél meg, légy te az apátúr.
- Nem érdemlem én e nagy tisztességet - szabódék a kántor -, hadd maradjon ez a tisztelendő uramnak, rám nézve elég nagy dicsőség volna, ha a cinkotai icce nem lenne oly kicsiny.
- Legyen hát kétakkora, mint amilyen eddig volt - monda a király, s bizonyosan gondja volt arra is, hogy a rovást kifizesse a kántor helyett.

Mai napig is kétakkora az icce Cinkotán, mint másutt, csakhogy kétszer is veszik meg az árát.