Régi tapasztalat ez, halljuk a szülőktől és mondjuk mi is - főleg a gyereknek. S ha a gyermek ugyanazokat a kudarcokat éli meg, mint magunk, vagy mint szüleink is, szégyelve sorsát, elfordul, nem lesz őszinte, mert nem tudott eleget tenni elvárásainknak. Magába fordul, esetleg teljesen elszakadunk egymástól.

Az is előfordul persze, hogy a gyerek felkutatja a szekrény aljáról apja-anyja bizonyítványait, és megállapítja, hogy a papát második gimnáziumban megvágták németből. Esetleg még osztályt is ismételt. Ha elég bátor a gyerek, a szülő szemébe vágja a legközelebbi mószerolásnál. Ha nem ilyen bátor, akkor magában áll bosszút minden alkalommal, amikor szidják: hazudsz, hazudsz, hazudsz. Tehát én is hazudni fogok.

Pedig hát a szülőnek is kell valami megerősítés, ami miatt vállalja, hogy saját igényeiről lemond, s a gyerek különóráira, ruháira, szórakozásaira fordítsa energiáit, pénzét, idejét. A szülőnek is kell remény, hogy van értelme a küszködéseinek. És ennek a körnek sehol sincs vége, spirállá válik, átvisszük a következő generációk életébe.

A szülő akkor esik csapdába, amikor irányítani akarja gyermeke életét, és saját problémáit a gyermeken keresztül éli meg. A szülőnek persze fogalma sincs erről, azt hiszi, hogy a legjobbat teszi gyermekének. Valóban, kevés nehezebb feladat van egy felnőtt számára, mint egy gyermek előtt felvállalni, ki is ő valójában.

Tiszteletet szeretne követelni a felnőtt, márpedig ez annyit tesz, mint másokon felülkerekedni. Spontán módon ezt csak úgy lehet elérni, ha valaki mindenki mást tisztel maga körül, saját magát is beleértve. Akkor az energia, amit kibocsátunk, automatikusan megköveteli ezt. Nincs az a felnőtt, aki úgy követelhetne tiszteletet, hogy közben maga nem tiszteli a gyereket. A gyerekek tudják ezt, és automatikusan fellázadnak ellene. Megfigyelhetjük magunk is, kikhez vonzódnak legjobban a gyerekek. A gyerekek megértik az embereket - megérzik, hogy milyenek. Később aztán elfelejtik.

Fegyelmezés

Természetesen fegyelmezni kell a gyermeket. De ha fegyelmezünk, ne büntessünk, hanem irányítsunk, tanítsunk. Az önfegyelmezés pedig azt jelenti, hogy irányítjuk, tanítjuk a belső gyermeket, önmagunkat, azokat az aspektusokat, melyek vigaszra, motivációra várnak. az egyik legnagyobb ajándék, amit egy család a tagjainak adhat, az a megbecsülés, amikor a családi struktúrában mindenkit külön-külön, mint egyént megbecsülnek.

A családtagok közti kapcsolat ez által lesz elismert, megbecsült. Egy ilyen egység mágneses teret kelt, és magához vonzza a hasonló egységeket. Így jöhet létre a közösség. A közösségek aztán lelkileg is fejlődnek, mert a tagok kölcsönösen tükrözik egymás erősségeit és gyógyításra váró gyengeségeit.

A gyerekeket támogatni, szeretni és tisztelni kell, bízni bennük. Magunk belső gyermekének is ezt kell megadnunk. Ha a gyerek azt hallja a felnőttektől, hogy azok csak bírálják egymást, általunk tanulja meg ahogy a rosszra figyeljen.

Kiabálás, ordítás

Ha emelt hangon beszélünk a gyerekkel, kiabálunk, ordítunk, azzal szétrázzuk energiamezői szintjeit - márpedig tíz-tizenöt évig is eltarthat, míg ezt újra össze tudják rakni. Sok gyerek, akivel gyerekkorában kiabáltak, annyira érzékeny lesz a zajra, hogy felnőtt korában rettenetes szorongással, pánikbetegséggel reagál rá. Energiamezőjüknek nem volt alkalma helyreállni.

Felelősség

Legfontosabb az önnevelés. Minél kiegyensúlyozottabbak vagyunk, annál jobb szülők leszünk. Ahogy nő a gyermek, annál jobban szüksége lesz arra, hogy önmagát fegyelmezze. A szülő - gyermek-viszony alapja az őszinteség. Úgyis megérzik, mi az igazság, s ha hamis információval félrevezetjük őket, leromboljuk önmagukba és másokba vetett eredendő bizalmukat. Nem fognak hinni többé az intuícióiknak, hiszen olyat tanítottunk nekik, ami ellentmondásba került intuíciójukkal.

Mit tehetünk tehát?
Hagyjuk, hogy maga a gyermek irányítson. Kérdezzük meg, ő mit érez egy helyzettel kapcsolatban. Kérdezzük meg, ők mit szeretnének csinálni. Ez segíthet, hogy kifejezzék fájdalmukat, haragjukat, félelmüket. A kor a tudatosság felé vezeti az embert, ezt nem lehet megállítani, csak önmagunkban képzhetünk gócokat, daganatokat feloldatlan problémáinkkal. Ne akarjuk gyermekeink életét is megmérgezni, az őszinteség kivezethet ebből a spirálból.

www.harmonet.hu