A Tv képernyőről áradó erőszakról beszélek. Nem véletlen, hogy a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Alapítvány feltette nekünk a kérdést: Van- e egyáltalán létjogosultsága a valóságshow további szériáinak? A Való Világ novembertől januárig tartó adása ugyanis minden eddigi képzeletet alulmúlt a képernyőről áradó agressziót illetően. A szitokszavaktól a női önbizalom leépítésén át a köpködésig, fizikai erőszak kilátásba helyezésétől, a testi intimitás kiköveteléséig minden, valóságos erkölcsi ámokfutás zajlott előttünk.

A Való Világ szereplőinek kiválasztását alkalmasságvizsgálat előzi meg, melynek szempontjait a csatorna határozza meg. Hogy milyen elvárásoknak felelt meg Fruzsina és Renátó személyisége, nem tudhatjuk, ám az időközben kialakult párkapcsolatukat figyelve egy érzelmi bántalmazó kapcsolatnak lehettünk szemtanúi a nyílt színen. De nem csak ők lépték túl a vállalhatóság határát. Dani és Bálint beszédstílusa még a moderátor Puskás Petit is megviselte, aki ki is mondta: "Szörnyű volt ezt végig nézni.” A sértegetés, a megalázás, a Renátó-Fruzsi páros szinte megerőszakolás határát súroló jelenetei másodlagos szégyenérzettel tölti el a nézőket. Mert szégyellik, hogy szórakoznak rajtuk. És a szégyen rombol.

A recept tulajdonképpen egyszerű: végy valami közösségi célból elnyomott alantas ösztönt – mint például a kukkolás vágya – ébreszd fel, és szolgáld ki. Ez egyfajta fordított menetrend, ilyenkor nem a valós kereslet alakít ki egy kínálatot, hanem egy gerjesztett méltatlan igényt szolgál ki maga a termék kitalálója. Az, hogy a képernyőre kerül egy szélsőségesen káros tartalom, azt sugallja a néző számára, hogy mindez elfogadott lehet, hogy megengedett, netán követendő. Ha gyermekfejjel gondolkodom, az ő számukra a megjelenített valóság azt jelenti: Ez megtörtént, tehát megtörténhet. Pedig felnőttként az a dolgunk, hogy ne történhessen meg!

Itt a nézettség mindennek a központja, alibije, célja, magyarázata. Az egész gépezet ennek a szolgálatában áll. Mintha egyenesen keresnék, hogy balhés emberek is kerüljenek a házba, és melléjük sebezhető, instabil személyiségek, majd provokáló feladatokkal kijátsszák őket egymás ellen. A lelküket, a mentális egészségüket teszik kockára előttünk, mint valami gladiátorok az Arénában. Hatalommal bíró emberek zsonglőrködnek a mások életével, és az adások margójára idegösszeroppanások, és teljes lelki csődök vannak feljegyezve.

A méltósághoz való jogok erősen sérülnek ebben, még akkor is, ha a méltatlanság vállalásáról szerződést írtak alá. Beszélek itt arról, hogy bárkit is kamera követhessen a mosdóba. Vagy a bántalmazások elszenvedőjének méltóságáról. És igen, magának a bántalmazónak a méltóságáról is, akit segítő beszélgetés, pszichológus általi terápia illetne meg, hiszen valószínűleg ő is traumát hordoz. És beszélek a nézők méltóságáról is, akiket saját, már egyszer meghaladott ösztöneik csapdájába ejtenek.

És a gyermekeink méltósághoz való jogáról is beszélek. Mert igaz, hogy ki is lehet kapcsolni az adást, de a legotrombább képek naponta többször jelennek meg a reklámokban, így azok a gyermeki szem számára is láthatók. Kisgyermekünknek sokáig tanítjuk, hogy a pöttyös labdát szép szóval el kell kérni a másiktól: egy reklámból megtanulhatja, hogy van rövidebb út is.

A Való Világ olyan problémákat vet fel, melyek a társadalomban rendszeresen előfordulnak – magyarázzák az alkotók. A társadalmi problémák felvetésénél azonban nem állhatunk meg. A kisípolás nem ad választ.

Tényleg van erre igényünk?

Fotó: depositphoto-ról