SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így tanítsd meg önállóan öltözködni: játékos feladatok és zenés videók

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-02-08
Egy 4-5 éves gyerek általában már teljesen önállóan öltözködik, a cipzáras vagy csatos, gombos ruhák sem fognak ki rajta és a cipőjét is be tudja kötni. Amíg azonban idáig eljut az egy hosszú folyamat. Ebben pedig mi, szülők lehetünk a segítségére. Mutatjuk, hogyan.

Egyik reggel, miután levettem a kisfiamról a pelenkát, elvittem a szemetesbe kidobni. Mire visszaértem, a meztelenül hagyott gézengúz ott állt előttem büszkén, vigyorogva, teljesen felöltözve. Mondanom se kell, hogy mennyire meglepődtem. Azonnal átöleltem és megdicsértem. Akkor vettem észre, hogy pelenka nincs rajta, ezért kénytelen voltam levetkőztetni és kezdhettük elölről az öltözést.
 

A védőnő szerint öltözködéssel kapcsolatban az alábbi dolgok várhatók el a bizonyos életkorokban:

  • 1-1,5 éves korban: néhány ruhadarabot egyedül is le tud már venni, például a sapkáját, zokniját, kesztyűjét.
  • 1,5-2 éves korban: általában már teljesen egyedül le tud vetkőzni
  • 2,5 éves korban: önállóan fel tudja venni a nadrágját
  • 3 éves korban: már a pólóját, pulcsiját és a zokniját is egyedül veszi fel
  • 3-4 éves korban: egy kis segítséget igényel még, de szinte önállóan vetkőzik le és öltözik fel
  • 4-5 éves korban: teljesen önállóan öltözködik, a cipőjét is be tudja kötni

A védőnő hozzáteszi, hogy nem kell megijedni attól, ha valakinek a gyereke nem ilyen ütemben sajátítja el ezeket a képességeket. A lényeg az, hogy segítsük őt és bátorítsuk, amikor próbálkozik. Néhány egyszerű játékos feladattal könnyen megszerettethetjük vele az önálló öltözködést.
 

1. Játékos feladatok
 

Öltözzünk együtt!

Sok gyereknek az segít, ha valakivel együtt öltözik. Ha például látja, hogy mi hogy fogjuk meg a zoknit, hogy nyitjuk szét, és hogy húzzuk fel, akkor lehet, hogy könnyebben tudja utánozni, mintha csak a saját lábán mutatjuk meg neki.

Érdemes megismertetni a ruhadarabokkal, mutassuk meg például, hogy a nadrág belsejében hol van a címke, így tudni fogja, hogyan tegye maga elé a nadrágot, hogy ne fordítva vegye fel.
 

Teregessünk, hajtogassunk ruhákat! Legyen sikerélménye!

Ahhoz hogy kedvet kapjon az önálló öltözéshez, bevonhatjuk őt a mosásba, teregetésbe. Ha kiterítünk például a földre két pulcsit és megmutatjuk, hogyan kell összehajtani, először az egyik, aztán a másik ujját hajtjuk be, stb., akkor ezt ő is csinálhatja velünk. Amikor pedig beteszi a szekrényébe a ruhát, amit maga hajtott össze, akkor máris megvan az első sikerélménye. Így, lépésben haladjunk mindig egy következő feladattal.
 

Csináljunk zoknigombócot!

Egy újabb játékos feladat lehet a zoknik párosítása. Ha a megszáradt ruhákat egy halomba gyűjtjük, keresse ki a zoknikat és találja meg, hogy melyiknek hol van a párja, ezeket egymásra is rakhatja. Utána mutassuk meg, hogy kell zoknigombócot csinálni.
 

Hallgassunk öltözködéssel kapcsolatos dalokat!

Sokat segíthet az is, ha olyan dalokat hallgat, amelyekben öltözködésről van szó. Halász Judit Marci öltözik dala például annyira fülbemászó, hogy öltözködés közben is bátran énekelhetjük. De Molnár Orsi: Öltözz fel! című dalát is ajánlom, ebben például arról is szó esik, hogyan kell évszaknak megfelelően felöltözni.

Halász Judit: Marci öltözik

Molnár Orsi: Öltözz fel!

 

2. Egyszerűsítsük le!

Emlékszel még, hogy babakorában hogy próbáltad gyorsan felöltöztetni? Előre odakészítettél mindent? Előre felsodortad a ruhákat és úgy adtad rá? Akárcsak akkor, most is törekedj az egyszerűségre!

Például:

  • Olyan sorrendben készítsd ki a ruháit, amilyen sorrendben felveszi majd!
  • Olyan ruhadarabokkal kezdjétek a tanulást, amelyek nem szűkek és nincs rajtuk cipzár vagy csat!
  • Ha van gomb a ruhán, akkor lehetőleg nagy gomb legyen rajta. Tanítsuk meg Neki azt is, hogy mindig alulról gombolja be a ruháját!
  • A nadrág sima gumis derekú legyen, gomb és cipzár nélkül.
  • A cipő tépőzáras, ne fűzős legyen!

  • Zokniból olyat érdemes választani, amelyik kicsit tágabb, vagy könnyebben nyúlik, hogy egyszerűbb legyen felhúzni.

3. Türelem, türelem!

Bármennyire is nehéz, ameddig ő maga nem szól, nem kéri a segítségünket, addig ne avatkozzunk bele. Ha 10 percig tart felvenni egy nadrágot vagy egy pulcsit, akkor 10 perc. Kalkuláljuk bele ezt a plusz időt a napi rutinunkba, és ne feledjük, hogy nem kell őt siettetni. Egyszerűbb gyorsan megcsinálni helyette, de ha ezt tesszük, akkor sokkal később fogja megtanulni egyedül.
 

4. Dicsérjük meg!

Folyamatosan bíztassuk a próbálkozásai közben, amikor fel akarja adni, akkor sokat segíthet, ha szóban támogatjuk, hogy sikerülni fog. Ha pedig szépen levetkőzött, vagy felöltözött, akkor dicsérjük meg.
 

5. Senkinek sem sikerül elsőre!

Szalai Katalin klinikai szakpszichológus azt tanácsolja, hogyha a gyerek nehezen éli meg a kudarcot, akkor magyarázzuk el Neki, hogy senkinek sem sikerül elsőre, anyu sem tudta elsőre felvenni, amikor ilyen kicsi volt. A szakértő szerint azt is érdemes elmondani ilyen esetben gyerekünknek, hogy a siker érdekében ezt még sokat kell gyakorolni, de már most nagyon ügyesen csinálja, és hamarosan biztosan menni fog önállóan is.

Képek forrása:

Tóth Nikolett saját fotója, Ksenia Chernaya fotója a Pexels oldaláról, congerdesignfalco, Anastasia Gepp képe a Pixabay-en

Olvasd el cikksorozatunk többi részét is így tanítsd meg témában:

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja