SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Költözés

Családinet [cikkei] - 2006-01-11
Napjainkban az a ritka, ha egy család egy helyen éli le az életét és egyszer sem változtat lakóhelyet. Gyerek nélkül mindez egyszerűbb dolog, azonban gyerekkel már megfontoltabban kell előkészíteni és lebonyolítani a lakhelyváltást.

Az egy településen belüli költözködés természetesen korántsem jelent akkora problémát, mint az, ha valaki egy távolabbi helyen folytatja az életét. Főleg ilyen esetben gondosan fel kell készíteni a gyereket vagy gyerekeket a változásra. Az óvodás- és iskoláskorú gyerekek esetében még több odafigyelésre van szükség. Ez teljesen érthető, hiszen egy megszokott közösségből fog kiszakadni. Tulajdonképpen a szülők és esetleg a testvér vagy testvérek kivételével minden és mindenki ismeretlen és új lesz a számára. Be kell illeszkedni egy új közösségbe és meg kell szoknia egy teljesen új környezetet.

Költözés esetén természetesen annak is utána kell nézni, hogy milyen, melyik óvodába vagy iskolába tudják beíratni a gyereket.

Ha csak lehetőség van rá, jobb, ha iskolás gyermek esetében nem tanév közben történik a váltás. Az új helyen ugyanis lehet, hogy más módszerrel, másképpen haladnak a tananyaggal. A sok új és szokatlan dolog mellett ne kelljen a gyereknek az esetleges pótlásokkal is küszködni.

Első osztályos gyerek esetén lehetőleg tanév közben ne költözködjön a család, ne kerüljön a gyerek új iskolába. Főleg első osztályban elég nagy eltérések vannak a különféle módszerek között. Lehet, hogy az egyik módszerrel már régen végigvették a gyerekekkel az ABC-t, míg a másik helyen csak a közepén tartanak. A gyerekek többségének bőven elég beilleszkedni az iskolai rendbe és közösségbe. Megszokja az óvó néni helyett a tanító nénit, a stílusát, elvárásait, nehéz egyszeriben egy újabb nevelőhöz alkalmazkodnia. Ezért nem szabad még pluszban azzal terhelni, hogy egy újabb közösséget szokjon meg tanév közben és esetleg egy új módszerrel való tananyagvételre is álljon át.

A legszerencsésebb az, ha a költözést pont akkorra időzítik, amikor a gyerek iskolába vagy óvodába kerül. Így nem egy összeszokott közösségbe kell beilleszkednie, szinte mindenki mindenkinek ismeretlen lesz a csoportban vagy osztályban.

A gyerekkel már előre közölni kell a változást, ne az utolsó pillanatban tudja meg, hogy mi fog történni. Segíteni kell neki az átállásban. Úgy kell beszélni neki róla, hogy inkább élményként érje meg. A szülők örömmel beszéljenek neki a költözésről. Jó, ha előre megmutatják neki a leendő lakhelyet. Az új lakás vagy ház előnyeit emeljék ki. Például mondják is el, hogy milyen jó lesz, mert az új házban nagyobb vagy külön szobája lesz, lesz nagy kert stb. Az új közösségről, úgy beszéljenek neki, hogy milyen sok új barátra tehet majd szert.

Mutassák meg a leendő települést is. Nagyon jó, ha a család közösen végignézi az adott várost, községet vagy falut. Lehetőleg nézzék meg a leendő iskolát vagy óvodát is. Akár az új óvó nénivel vagy tanító nénivel is lehet találkozni. Mindez azért annyira fontos, hogy a gyerek ne szorongásokkal telítetten élje meg az elkövetkező változásokat. Így tudni fogja, hogy mi következik, hova fog kerülni. Könnyebben éli meg a költözést és a beilleszkedést.

www.nevelesitanacsok.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja