A rajzfilmek-mesefilmek világa köztudottan a gyerekeké. Alkalmanként, főleg hétvégéken a felnőttek is szívesen leülnek a képernyők elé gyerekeikkel együtt megnézni egy animációs filmet, és ha jó a történet, az nagyoknak, kicsiknek egyaránt élvezetet nyújt. A gyerekek kedvenc rajzfilm-sorozatait viszont a szülők már unalomig ismerik, és sokszor már kívülről-belülről ismerjük a szereplőket és a történeteket.

Miért lenne fontos erről beszélgetni a nagyszülőkkel, vagy esetleg más rokonokkal is? Mindenkinek ismerős a szituáció, amikor a nagymama-nagypapa vigyáz a gyerekekre hosszabb-rövidebb időre. Ilyenkor, ha elunják magukat, leülnek a tévé elé mesét nézni, ami alapvetően nem baj, ha nem hosszú órákon át teszik ezt. Viszont itt merül fel a kérdés, hogy milyen mesét néznek, és itt nem az a probléma, hogy az elsődleges kedvenc helyett a másodlagos van műsoron, hanem alapvetően a mesék minőségével és tartalmával.

Mindannyian tudunk mondani olyan rajzfilmet, ami gyermekünk korosztályának való, viszonylag színvonalas is, mi viszont falra mászunk tőle. Ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, amikor korosztályának nem való animációt néz a gyerek. Mert rajzfilm és rajzfilm között óriási különbségek vannak, és itt is létezik – nagyon helyesen – korosztály szerinti besorolás.

Viszont az idősebbeknek – természetesen tisztelet a kivételnek – az animációs film egyet jelent a gyerekeknek, elsősorban a kicsiknek való tartalommal. Saját tapasztalat, hogy ráadásul a nagyszülőknek valami kivételes érzékük van kiválasztani a leglehetetlenebb animációs csatornát a legrosszabb mesefilmmel. Amikor egyszer-kétszer megláttam, hogy a nagymamáknál mit néznek a gyerekek, gyorsan csatornát váltottunk, és megkérdeztem a mamákat, miért ilyen bugyuta/ijesztő/agresszív sorozatra kapcsoltak, értetlenül néztek rám, hogy de hát ez mese, hiszen rajzfilm. Csodálkoztak rajta, hogy attól, hogy valami animáció, még nem feltétlenül gyerekbarát.

Ha az unokák szeretnének mesét nézni, sokszor a nagyszülők nem válogatnak annyit a csatornák között, automatikusan megkeresik az első animációs filmet, ami szembejön velük. A gyerekek néha szólnak, néha nem, hogy az adott mese tetszik-e vagy sem, de hacsak nem tiltakoznak nagyon hevesen, ott marad az a csatorna, amit a felnőtt gondol. Azok pedig sokszor a figyelmeztető hatos vagy tizenkettes karikát sem veszik észre, pusztán azért, mert nem gondolják, hogy egy animáció nem való gyereknek. Így pedig akaratlanul is olyan tartalommal találkoznak a gyerekek, amit még nem tudnak befogadni. Meghatározó élményünk volt, amikor egyik lányunknak még kicsi ovis korában mesenézés címén egy Batman-es rajzfilmre kapcsoltak a nagyszülők, és a kicsi annyira megijedt tőle, hogy inkább kiment a szobából. A nagypapa meg is sértődött kissé, amikor megkértük, gyorsan kapcsolja el a tévét, mert fél rajta a gyerek.

A nagyszülők természetesen nem akartak rosszat a gyerekeknek, de azóta mi is többször megbeszéltük már, ha náluk vannak a gyerekek, milyen mesecsatornákra kapcsolhatnak, mik a kedvenc sorozataik, mi az, amit itthon is engedélyezett megnézni, és mi az, amit nem. Fontos ezt letisztázni, hiszen ennyi mesecsatorna és megszámlálhatatlan animációs film között néha még nekünk, szülőknek is nehéz kiigazodni. Kérjük meg a nagyszülőket, próbálják meg megjegyezni a mesék címét, nézzenek bele, felügyeljék, miket néznek náluk az unokák. Meg lehet előre beszélni, melyik csatornán, hány órakor kezdődnek a gyerekek kedvencei, és olyankor bekapcsolni nekik a tévét.

A kedvenc mesehős megismerése pedig a nagyszülőknek is hasznos lehet, ha máskor nem is, egy ajándékvásárláskor például jól jöhet, melyik mesefigurával díszített holminak fognak örülni az unokák.

kép: Vidmir Raic képe a Pixabay -en.

betöltés...