SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Karanténsztorik: éljen a vakáció! Ja, nem...

Edina Dózsa [cikkei] - 2020-04-06
A kisgyerekes anyuka, aki három hétig reménytelenül próbálta a négy fal között lefoglalni óvodás gyermekét, végül lázadásra adta a fejét, és kimerészkedett az ajtón.


Ajándék szünidő?

Harmadik hete vagyunk itthon az egész családdal. Két gyerek, 1 és 3 évesek, és egy home office-ozni próbáló férj, meg persze én. Szuper család vagyunk, csakúgy, mint mások. Imádjuk egymást, egymás társaságát és életünk legjobb döntése, hogy létrehoztuk ezt a kis közösséget, még ha néha egymás agyára is megyünk. Ez a karanténhelyzet azonban néha kifog rajtunk.

Az ovi bezárását követő első héten a paradicsomban éreztem magam. Végre itthon lehet a nagyobb fiam is, nem csak a frusztrált, éhesen ideges gyereket kapjuk meg négykor. Jobban összeszokhatnak a kicsivel is, hátha tovább mélyül a kapcsolatuk a folyamatos irigykedés és civakodás szintjéről. Meglepetés vakáció! Így is beszéltem róla, nem néztük az ovis videókat, nem csináltuk a feladatokat, hisz ez most vakáció. Előrébb hoztuk a tavaszi szünetet és élvezzük, hogy itthon lehetünk együtt.

Egyedül a férjem lógott ki a sorból, aki egész nap próbálja itthonról intézni a céges ügyeit, mintha mi sem történt volna, komoly hangon telefonál, még ebédhez is úgy jön, mintha az irodában lenne, bekap két falatot és már rohan is vissza. Nem érti ezt a nagy szabadság ünneplést, az óriás kacagásokat, az ugyanakkora, vagy nagyobb sírásokat, a folyamtos rohangálást. Képtelen a munkájára koncentrálni. Én letudtam annyival, hogy a vakáció nem tart örökké, engedjük, hogy élvezzék a gyerekek az életet.
 


Gyülekeznek a felhők

A második hét közepén jött a megérzés, hogy ezt a karantén dolgot én csúnyán félreértettem. Mert ez nem egyenlő a vakációval, és nem is egy hétig tart csupán. Racionális, gyors gondolkodású ember vagyok - a matek nem megy fejben túl jól, talán itt csúsztam el -, de nekem egészen eddig a pillanatig nem esett le, hogy ez most akár szeptemberig is tarthat.

A másfél heti, szinte 24 órás készenlét, a kicsivel az éjszakai virrasztásokat követő, minimum 13 órás aktív napközbeni szórakoztatás, séta, játék, háztartás monotonitása és energiaigénye bizony lassan kikezdi az idegeimet. Miközben mindenhol azt látom, hogy “Húúúú, de jó a karantén! Nyelvet tanulok, minden nap sportolok, megtanultam drónnal becsavarni a villanykörtét! Végre van időm befelé figyelni és magammal törődni!”
Hát én még vécére se jutok el egyedül. Sőt, most hárman járunk...

Ez a szuper helyzet, amit én elsőre vakációként aposztrofáltam - hahaha! - egyelőre fekete lyukként szívja magába az energiámat. Nem az a típus vagyok, akinek a család boldog mosolya a frissen sült kuglóf felett szárnyakat ad. Jó érzés persze, örülök nekik és imádom is őket, mindennél jobban, de minimális pihenőre, vagy csak 5 perc magányra szükségem lenne. Ezt eddig az ovi ideje alatt el tudtam lopni magamnak, míg a kicsi aludt. Jelenleg még csak a napirendjüket sem sikerült összehozni. Mondjuk a rendrakáskor egyedül vagyok, talán azzal kellene kezdenem valamit.



Karanténsztorik: maradj otthon, könnyű azt mondani!


Maradjunk itthon, halljuk, olvassuk, magyarul, angolul, olaszul, és csak akkor mozduljunk ki, ha nagyon muszáj. Ez viszonylag gyorsan eljött, a harmadik hét eleje meghozta az áttörést. Kint gyönyörűen sütött a nap, a nagyobbik fiam már elviselhetetlen volt, hiába építettem ugrópályát, futottunk egyik szobából a másikba egy lábon ugrálva, hátrafelé, indiánszökellésben, nem volt elég, nem tudtuk elhasználni az energiáit. Szerencsések vagyunk, mert itt lakunk az erdő mellett, így kimerészkedtünk a négy fal közül.

Kövezzetek meg nyugodtan. Gondolom az alsó szomszéd inkább imába foglalta a pillanatot, amikor végre rávettem magam erre a lépésre, és megszűnt a feje felett az állandó dübörgés. Legalábbis csillapodott picit.

Arra gondoltam, hogy az erdő elég nagy, sok ösvénnyel, így, ha magunkfajta renitenskedőkre bukkanunk, akkor csak átmegyünk egy másik erdei csapásra. A babatáskát telepakoltam azért a szükséges alapokon kívül még extra meleg ruhákkal, hátha a fák között hűvösebb lesz, illetve, ha már kint vagyunk, akkor piknikezzünk, tízórai és pokróc is került a csomagba. Kisebb gyerek babakocsival, amit jól megpakoltam, a nagyobb futó bicajjal jött. Amit persze egy idő után természetesen én vittem. Hátamon egy hátizsák, babakocsi tele a piknik cuccokkal és a kabátokkal, a bicaj a babakocsi tetején, én fogom a nagyobbik kezét és szép lassan haladunk a teljesen csendes, még kopasz erdőben.

Nyilván érzek némi lelkiismeret furdalást, szabálykövető ember vagyok, rám hatott az iskolai poroszos nevelés. Folyamatosan pásztázom az erdőt, keresem a többi embert, minden ágroppanásra odafigyelek, nem tudom mi a rosszabb, ha találkozunk valakivel, aki mellől nem tudunk kitérni, vagy ha ránk törnek a vaddisznók. Pont úgy, mint a katasztrófafilmekben az anyák, amikor utolsó túlélőként összeszedik még a maradék erejüket, mindent becsomagolnak, amijük maradt, fogják a gyerekeiket, és elindulnak életben maradni, vagy egy másik kolóniát felfedezni, mert apa az utolsó zombi támadásnál feláldozta magát. A mi esetünkben simán hazamentünk. Se emberrel, se állattal nem találkoztunk. A zombi apokalipszis is elmaradt. Ellenben a gyerekek, még a nagyobb is azonnal kidőlt ebéd után. Igen! Lett egy kis időm magamra is!

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: VGstockstudio / shutterstock

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja