SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Dühöngő füzet és egyéb praktikák az agresszió ellen

- 2017-11-11
A düh és az agresszió kontrollált formában egy természetes emberi ösztön a gyerek és a felnőtt számára is. Csaknem 30 éves tanítói pályám során az évek alatt egyre több ingerült, agresszív gyermek került az iskola falai közé.

Ennek oka gyakran az, hogy a szülők egyre kevesebbet foglalkoznak gyermekeikkel, a „mindent megadás”, az anyagi dolgokkal való elhalmozás fontosabb a szeretetnél, hiányzik  a kommunikáció , a TV-nek és a számítógépnek is vannak káros hatásai.

Az agresszió leggyakrabban megjelenő formái az iskolában:

  • agresszív kommunikáció: szóban „bántják” egymást, üvöltenek, sértő megjegyzéseket mondanak,
  • agresszív játékok játszása: bottal kergetik, ütik a másikat, egymás nyakát szorongatják…
  • tetlegesség: vélt vagy valós sérelmeikre fizikai fájdalmat okoznak ütéssel, rúgással, harapással.

Több évtizedes megfigyeléseim, tapasztalataim alapján mondhatom, hogy ezek a gyerekek általában testi fejlettségükben elmaradnak társaiktól, a tanulásban esetleg lassabban haladnak, ezért gyakran agresszióval kompenzálnak. Ezek az érzések, indulatok belső feszültségből adódnak a gyerekeknél és a felnőtteknél egyaránt. Mindezek ismeretében találtam ki, hogy bevezetem a DÜHÖNGŐ FÜZETET.

Ez egy bármilyen füzet lehet, amibe a felmerült sérelmeiket írhatják le. Természetesen név nélkül kerül bele a problémák leírása. Úgy gondoltam, jó, ha ezeket a dolgokat „kíírják” magukból a tanulók. Megfogalmazhatják mi bántja, milyen sérelem érte őket. A tanári asztalon elhelyezett füzetbe az órák közötti szünetekben, valamint a délutáni szabadidőben írhatnak a diákok. Szabály, hogy egymás írásait nem nézegethetik, bele nem javíthatnak. Érdekes megfigyelni, milyen különböző a tanulók lelki világa, ki mit él meg sérelemnek, bántásnak. A felgyülemlett harag és agresszió miatt ezeknek a gyerekeknek a mozgásigényük is nagyobb, mint társaiknak. Ezért én az órán megengedem az ilyen tanulónak, hogy letörölje a táblát, kioszthatja a tankönyveket, összeszedheti a füzeteket. Jó hatással van rájuk, ha óra közben mozoghatnak. Jelenlegi osztályom, akik most harmadikosok, Polgár Judit képességfejlesztő Sakkpalota programjában is részt vesz. Ennek egyik része a sakktallérok segítségével gazdasági ismeretek megismerése, elsajátítása, szöveges feladatokban való használata. A tallérok felhasználásának új módja nálunk a SAKKTALLÉROK GYŰJTÉSE.

Ennek bevezetését a következők indokolták:

  • minden tanuló különböző személyiség, más-más tanulási képességekkel,
  • ne érezzék, hogy mindig a jobb képességűek kapnak lehetőséget,
  • jó cselekedetekért lehet gyűjteni (szemétszedés, önkéntes segítségnyújtás a társnak, házi feladat elvitele a beteg osztálytársnak, rendrakás a szekrényben és a polcokon, segítségnyújtás az iskolában dolgozó felnőtteknek, stb…)

A sakktallérok gyűjtése az osztályban található tablón névre szóló borítékokban történik. Még nem fordult elő, hogy átrakták volna egymás sakktallérjait, becsületesen gyűjtögetnek. Ezekhez a jó cselekedetekhez nem kell kiemelkedő tanulónak lenni, ellenkezőleg, tapasztalatom szerint az agresszívabb, durvább gyerekek nagyon szívesen „tesznek jót”. A megszerzett tallérokat félévente megszámoljuk, és vásár keretében kapnak érte jutalmat. Természetesen ez is differenciáltan történik, a kevesebb tallér kisebb értékű jutalmat érdemel. Több lehetőség közül választhatnak, de érdekes megfigyelni, hogy édességeknek nagyobb sikere van, mint más, esetleg értékesebb tárgyjutalmaknak. Nyilvánvalóan ezek a praktikák nem minden gyermeknél célra vezetőek, az én pedagógus pályámon eddig beváltak. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra!

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja