A minősítő vizsgámon nem olyan régen estem át, és azt szeretném bemutatni és elmondani, hogy az elmúlt időszakban milyen szokásokat próbáltam, próbáltunk kialakítani csoportunk életében. Pályakezdő óvodapedagógusként is igyekszem a hétköznapjainkat egyedivé és színesebbé varázsolni.

A gyerekek nagyon nyitottak az újdonságok felé, és hamar elsajátítják, igénylik is az új dolgokat. Jelenleg nagycsoportosokkal töltöm a mindennapjaimat, akikben már rögzültek a mi kis szokásaink; és előfordul, hogy figyelmeztetnek, hogy „Niki néni, nem felejtettél el valamit?”. A gyerekek nagyon nyitottak és kíváncsiak mindenre. Mint említettem, szeretném megosztani a „Csiga – bigák” mindennapjaiból egy kis darabot.

1. „Csigusz – kör”

A közös tevékenységekbe szívesen kapcsolódnak be, és vesznek részt. Kialakultak szokásaink közé tartozik, a „Csigusz kör”. Ezzel a beszélgető körrel kezdjük a mindennapjainkat. Leülünk a szőnyegre, ahol az aznapi teendőket beszéljük át; mi fog történni aznap, mire van szükségünk. Mivel a gyerekek családi és szociális háttere más, a hátterük és értékrendjeik másképp alakultak ki, ezért észrevehetően az óvodai szabályokat és a szokásokat is nehezebben fogadják el. Ezekben a beszélgető körökben van lehetőség a felmerülő problémákat és konfliktusokat is átbeszélni és kibeszélni; mindenki bátran elmondhatja a gondját, a véleményét. A gyerekek egyre többet és szívesen játszanak együtt, egymással, játékuk egyre elmélyültebb. Az egyik legfontosabb mondásunk a mi kis kialakult közösségünkben, így hangzik: „Mindenki barátja mindenkinek!”. Nagy jelentőséggel bír, amit nagyon sokszor alkalmaznak egymás között a gyerekek, főleg, ha konfliktus helyzet adódik; illetve többször előfordul, hogy játék közben is mondjuk, a kiközösítés és az elfogadás miatt.

2. „Megérkeztem - tábla”:

A nap megkezdéseként alkalmazzuk a mi „Megérkeztem táblánkat”, amire mindenki felteszi a jelét, a megfelelő helyre (a hiányzókról sem feledkezünk meg); megszámoljuk, hogy aznap mennyien is vagyunk a csoportunkban, ebből mennyi fiú és mennyi lány van. És természetesen, amikor mennek haza, akkor a kis gyűjtőkosárba beleteszik a jelüket. A gyerekek folyamatosan figyelemmel tudják kísérni egymást, segítenek egymásnak. Ezáltal formálódik a közösségünk, az egymásra figyelés.

3. „Csend – kör”

A mese nagyon érdekli őket, szívesen hallgatják. Szeretnek énekelni, az énekes játékokban aktívan és örömmel vesznek részt, a vizuális tevékenységekre nyitottak és érdeklődőek. A dicséret és a bátorító visszajelzés serkenti őket. Azonban, mint mindenhol, nálunk is van, hogy a gyerekek néha hangosabbak a kelleténél. Sokszor egymást sem hallják meg, és a felnőttek szavát sem sajnos. Ennek a kiküszöbölésére két egyszerű dolgot is kitaláltam. Ha szeretnénk valamit közölni a csoporttal, akik épp hangosabbak a kelleténél, akkor megállunk egy pillanatra, mutatjuk a „csend jelét” (felemeljük a egyik kezüket, a másikkal pedig a szánk elé tesszük a mutatóujjunkat). A gyerekek egymást figyelmeztetve mutatják végig egymásnak, és ilyenkor megtörténik a varázslat: már figyelnek is. Természetesen van, hogy valamelyik kisgyermek kéri ugyanezt. Nagyon jól működik ez nálunk.

A másik ötlet a szusszanásra, hogy egy kicsit a zajból és a pörgésből visszavegyünk: leülünk a szőnyegre körbe törökülésben, megfogjuk egymás kezét és mindenki becsukja a szemét. Ezekben a percekben egy nagyon szép, és a gyerekek számára is kedves zenét szoktunk meghallgatni (Bagdi Bella: Hooponopono, Hálás vagyok). Ez idő alatt mindenki lenyugszik egy kicsit. Szokták is mondani a gyerekek, hogy ez jó volt. Érezhetően és láthatóan is jól esik nekik a csend és a nyugalom.

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.