SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Alkotás öröme a mindennapokban

Krizsán Andrea [cikkei] - 2016-11-23
Óvodánk kiemelt tevékenysége a manuális tevékenység, mely fontos eszköze a gyermeki személyiség fejlesztésének.

Krizsán Andrea vagyok, a Gödöllői Kastélykert óvodából. 20 éve aktívan dolgozom a gyermekekkel, szívvel-lélekkel, minden odaadással. Elmondhatom, hogy velük együtt én is gyermekként élem a csoportban az életem, hisz az ő kedvességük, szeretetük, őszinteségük teszik csodássá a mindennapjaimat. Az évek folyamán nagyon sok képzésen vettem részt, több óvodában, neves pedagógusoktól tanultam meg a drámapedagógiát, a környezet szeretetére neveléshez szükséges módszereket, a mozgást - ezen belül a néptánc, zene fontosságát, valamint nagyon sok kézműves technikát.

Valljuk, hogy amíg kezünkkel dolgozunk, igen sok ismeretet, tudást adhatunk gyermekeinknek. Munka közben kitartásra késztetjük őket; fejlődik szemük és kezük, együttműködő-, megfigyelő- belelátó- és alkotóképességük növekszik. Kreatív (manuális) tevékenységük során önállóan variálhatják a már meglévő ismereteiket. Szókincsük gyarapodik, fantáziájuk fejlődik. A finommozgások segítségével kezük ügyesedik, eszközfogásuk biztosabbá válik. A speciális játéktevékenységek, melynek során a gyermekek a világról szerzett ismereteiket képi úton rögzítik, - belső képek gazdagítására sarkallnak.

Az ábrázolás a gyermek egyik első alkotótevékenysége, önkifejezési módja. Lehetőséget ad gondolatok, érzelmek, problémák kifejezésére, feldolgozására. Önkifejezést segítő elfoglaltság. A rajzolás, festés, mintázás, kézimunka – hagyományosan alkalmazott tevékenységeit technikai-, és eszközgazdagság jellemzi. Ösztönözzük a gyermekeket ezek minél bátrabb használatára. Az alkotó munkát kezdetben óvónői együttműködés segíti. Az állandóan elérhető eszközök önálló alkotásra bátorítanak. Fontosnak tartjuk, hogy a különböző eszközök használatával megtanítsuk a gyerekeket a baleset megelőzésére, a rend megtartására, a megkezdett alkotások befejezésére.

Óvodánkban gyermekeink megismerkedhetnek néhány kismesterségre jellemző tevékenységgel is. Különleges, másfajta játékot jelentenek ezek. A vizuális nevelés lehetőségei gazdagodnak általuk. A kismesterségekre utaló elemek megismertetésével, a jeles napokra való készülődést is motiváljuk. Közösen készítünk adventi koszorút, karácsonyi mézest, farsangi maszkokat, húsvétváró tojásfát, májusfát szalagozunk, búcsúzó tarisznyát szövünk. A tarisznyáját mindenki saját kezűleg készíti el.

A mindennapokban a változatosság lehetőségét kínáljuk a kismesterségek technikájához szükséges anyagok biztosításával.  A méhviasz - tojásírásra, batikolásra; színes fonalak - hímzésre, kézi szövésre, sodrásra, fonásra; gyöngyök - fűzésre; rongy, csuhé - játékkészítésre késztetnek. Az agyagozást ösztönzi az elkészült munkák kiégetése, megőrzése.

Mindezeket az eszköz- és időigényes tevékenységeket, a gyermekek spontán vizuális tevékenysége mellett, ill. ahhoz kapcsolódóan tervszerűen, ugyanakkor rugalmasan alkalmazzuk. Egyensúlyt teremtve a játék, rajzolás, festés, mintázás, kézimunka és a hagyományőrző tevékenységek között. Az alkotó tevékenység a mindennapi játékban, egyénileg, párban, kis csoportokban jelenik meg nálunk. Egy héten egyszer pedig tudatosan irányított mikrocsoportos, kötetlen formában. Vizuális eszközeink felhasználásával állandó lehetőséget biztosítunk élményeik, gondolataik különböző, technikákkal történő kifejezésére: Mintázás, homok, agyag, lisztgyurma, főzött gyurma, plasztilin, olajos gyurma, gyúrt tészta, rajzolás, zsírkréta, porkréta, porpasztell, gioconda, ceruza, filctoll, textilfestő toll, tus, toll, festés, nyomdázás, kézzel festés, szivacsfestés, vízfestés, aqvarel, tempera, olaj, textil, selyem-, és üvegfestés, litográfia, papírmunkák, origami, tépés, vágás, ragasztás, mozaikkészítés, árnykép, kézimunka, varrás, fonás, szövés, körmöcske, hímzés, fűzés...

Segítséget nyújtunk egyéni elképzeléseik érvényesítéséhez, önkifejezésükhöz. A tevékenység közben a gyerekek felszabadultan beszélgethetnek, értékelhetik egymás, és saját munkáikat, énekelhetnek, verselhetnek, mondókázhatnak.

A technikákkal sokféle képességet fejlesztünk (belelátás, képzelet, kézügyesség, alkotókedv, finommozgás, szándékos figyelem, emlékezet, kitartás, kompozíciós készség, biztos eszközfogás, szem-kéz koordináció, vizuális memória, egyensúlyérzék, téri tájékozódás...) Számunkra fontos, hogy megtalálják az alkotásban az örömforrást, fejlődjön készségük, képességük, amely alkalmassá teszi őket képi kifejezésre. A csoportszobában az eszközök elérhetőek a gyermekek számára. A nap bármely szakában rajzolhatnak, mintázhatnak, kézimunkázhatnak és barkácsolhatnak.

Szövünk rongyból, formálunk agyagból, fonunk csuhéból, vesszőből. Az elkészült műveket kiállítjuk az öltözőben elhelyezett faliújságon, polcokon. Az aktuális témának megfelelően a gyermekek munkáival díszítjük az óvoda folyosóit is. Az óvodásoknak kiírt rajzpályázatokra a vállalkozó szellemű gyermekek munkáit rendszeresen elküldjük. Nagyon sok pályamunkánk volt már kiállítva. Sok esetben nyertek is a kis pályázók.

Évente kétszer kézműves délutánt (adventi, húsvéti) szervezünk szülőkkel, nagyszülőkkel együtt az óvodánkban. Itt is közösen alkot gyermek, szülő, nagyszülő egyaránt. Ötleteket kínálunk és a gyermekekkel, szüleikkel, nagyszüleikkel megvalósítjuk azokat. Az egész óvoda ünnepi hangulatban alkot.

Kicsi koromtól kezdve nagyon szeretem a kézműves alkotásokat. Gyermekként is jártam rajzszakkörökre, különböző kézműves foglalkozásra, ismerkedtem az agyagozással, a szövéssel, a csuhézással, gyöngyözéssel, elvégeztem a virágkötészetet és a mai napig, szívesen alkotok, tevékenykedem saját gyermekeimmel is.

Négy éve kitaláltam, hogy szervezzünk állandó kiállítást az óvoda folyosóján.  Célom az volt, hogy a szülök is megismerkedjenek a különböző technikákkal, és ami a legfontosabb, hogy a gyermekeikkel együtt tevékenykedjenek, alkossanak. A közös munka öröme nagyon felejthetetlen a gyermek és a szülő számára egyaránt. A gyönyörű alkotások pedig folyamatosan díszítik a folyosónkat, óvodánkat. Közben a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt mindennapi életük részévé válnak a szép alkotások, a munkák látványával való találkozás, és a bennük gyönyörködés lehetősége.

Mindig az adott tématervhez, évszakhoz igazítjuk a témát. Plakátot készítek, amit minden csoportszobánál elhelyezünk a szülői kiírások között, és szóban is ösztönözzük őket, hogy készüljenek gyermekeikkel, tegyenek az óvodánk szépítésért. A kiállított tárgyakat névvel ellátva nagyon szép polcrendszeren helyezzük el, ahol mindenki megcsodálhatja. Nekünk pedig lehetőségünk nyílik arra, hogy gyermekeinkkel megfigyeljük a képeket, tárgyakat, alkotásokat és összehasonlítsuk a szín-formavilágukat, gyönyörködjünk a látványukban, beszélgessünk róluk. A kiállításainkat megmutatjuk a többi óvodában dolgozó pedagógusoknak és a hozzánk látogató vendégeknek is egyaránt. A kiállítás végén hazaadjuk az alkotásokat vagy szeretettel fogadjuk, és díszítjük vele a vitrines szekrényeinket.  Oklevéllel jutalmazunk mindenkit, ezzel megköszönve, hogy részt vettek és alkotásukkal színesítették a munkánkat.

Kolleganőmmel mi díszítjük a központi folyosót aktuális témák és évszakhoz, kapcsolódó programokhoz igazítva. Nagyon változatos anyagokat használunk és a gyermekek munkáit is felhasználva, válik mindig csodaszéppé a folyosónk. A bejárati ajtót és az évszakfalat évszaknak megfelelően öltöztetjük fel.

Tavaly kitaláltam, hogy készítsünk egy „Óvodánk élete képekben” képgalériát ahol folyamatosan, tesszük ki az aktuális programokról, és az óvoda mindennapjairól készült fényképeket. Nagyon jó látni mikor mosolygós szülők gyermekeikkel rácsodálkoznak a fényképekre. Együtt nevetve nézik végig a különböző programokon és a hétköznapokon készült fotókat.

Az iskolába menő gyermekeknek készítek egy ballagó plakátot, amin megjelennek az elmúlt évek legszebb, legemlékezetesebb pillanatai, amit évek múlva is ha elővesznek, megcsodálhatnak.

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja