SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elszálltak a pillangók! Játszunk, de hogyan?

Szokolai Attila Józsefné [cikkei] - 2016-11-18
Egy csokorba gyűjtöttem azokat a tevékenységeket és eseményeket, amivel az elmúlt nevelési évben sikerült tartalmasabbá tenni az iskolába készülők mindennapjait.
Elszálltak a pillangók! Játszunk, de hogyan?

Településünk Nyírbéltek, egy hátrányos helyzetű kistérségben fekszik. Már harminckét éve legjobb tudásom szerint igyekszem a hozzám kerülő gyerekeket nevelni, fejleszteni. A családban, óvodában, tágabb természeti, társadalmi környezetben szerzett tapasztalatokat a gyerekek játék közben újra átélik. A szerepjáték tükrözi a gyermek egész eddigi életét, komplex személyiségfejlődését segíti. A játék az óvodás gyerek legfontosabb tevékenysége. Napirendünkben kiemelt szerepet kap, ezzel biztosítani kívánjuk a szabad játék túlsúlyának az érvényesülését. Gyakran felteszik a szülők a kérdést gyermekeiknek: mit csináltatok az óvodában? Erre a kérdésre azt válaszolják: játszottunk. Mennyi minden benne van ebben az egy szóban.

Csoportunkban a gyermekek szerepjátéka változatos volt, úgy gondoltuk kolleganőmmel, hogy a tartalmi gazdagítás érdekében az élményszerzés lehetőségeit kell tovább bővítenünk. Ennek érdekében a környezeti témák feldolgozásához még több előzetes tapasztalatot kívántunk biztosítani a gyerekek számára: több sétát, látogatást, óvodán kívüli aktív tevékenységet valósítottunk meg. Olyan élményekkel gazdagodtak, ami később szerepjátékukban is újra megjelent. Csoportunk kapcsolatrendszere bővült, az intézményekben és a községben is sok helyen megfordultunk, mindenhol szívesen fogadtak bennünket. Az élmények további forrásai a gyermeket az óvodán kívül érő hatások (családi események, gyermekhez közel álló személyek munkája, TV-ből szerzett impulzusok). Folyamatosan készítettem a játékeszközöket a játéktevékenységükhöz (képességfejlesztő, szerepjáték), az újrahasznosítási lehetőségeket kreatívan kihasználva. Nehéz a sok szép emlékből válogatni, de megpróbálok:

Őszi évszak feldolgozásánál megnéztünk mezőgazdasági gépeket a betakarítási munkák feldolgozásakor. A gyerekek behozhatták a kombájnokat és traktorokat, és eljátszották a tevékenységeket. Közben terménytárolót is építettek, a munkát megosztották és egymásnak is átadták a járműveket. A termőföldet bekerítettük a vadállatok miatt.

Karácsonykor csoportunk fellépett Betlehemi műsorral a helyi templomokban, ez inspirálta őket, hogy óvodai székek, és asztal felhasználásával elkészítsék a templombelsőt. Ott babákat kereszteltek, óvodai játékok, terítő segítségével a szükséges kellékeket is elkészítették.

Medve-héten a közeli boltból sok dobozt kaptunk, ebből barlangot készítettünk ahol a gyerekek elhelyezték saját macijukat. Bejáratnak a legerősebb dobozt választották, azon keresztül közlekedtek. Szinte mindig tele volt a barlang: ott ettek, meséltek, aludtak, játszottak, a hétre tervezett tevékenységeknek a színterét is ez adta.

Az érzékszervek feldolgozását már az előző évben is, öt hétre bontottuk le, mert fontosnak tartottuk, hogy elegendő időt és tapasztalatot biztosítsunk ezeknek a megismerésére. Ebben a nevelési évben erre törekedtem az érzékszervek védelme téma feldolgozása során is, ezért ellátogattunk a Nyírbélteki Egészségház védőnői rendelőjébe, gyógyszertárba, vas-műszaki boltba. Az ott szerzett élmények és a vásárolt illetve otthonról hozott védőeszközök és a barkácsolt játékszerek (vérnyomásmérő, hallásvizsgáló, látásvizsgáló tábla gyerekeknek, súlymérő) arra inspirálták őket, hogy védőnői szobát rendezzenek be és státusz vizsgálatot végezzenek. 

Az egyik óvodás egyszer csak egy papír szemüveggel jött hozzám, amit ő tervezett a babának  - csak segítséget kért a felhelyezésre -, mert a vizsgálat során szemüveget írt fel az orvos. Ez olyan pillanat volt, amikor tágra nyílt a szemem. Ezzel még nem elégedett meg, mert a méret nagy volt, így méretre kellet igazítani. A közösen vásárolt műanyag védőszemüveget is használták a textilek festésekor, majd báli ruhákat terveztek a festett tüllanyagokból és „ A só” mese dramatizálásakor ebbe öltöztek fel. Első szakdolgozatom témája: Koncentráció a környezet és ábrázolás között. Most a leírtak alapján: Koncentráció a külső világ tevékeny megismerése és a szerepjáték között lenne.  Eddig is törekedtem arra, hogy változatos legyen a gyerekek játék tevékenysége, miben volt más az elmúlt év mégis? A Pillangó csoport szerepjátékában folyamatosan beépültek egész évben azok környezeti tartalmak, amit az éves tanulási tervben megterveztünk.

Nagyon jól bevált:

  • előzményekhez tartozó élményeket is tudatosan, részleteire lebontva kell megtervezni,
  • ha szükséges kisebb területekre kell lebontani a feldolgozandó témákat - a kevesebb néha több-,
  • környezeti témákat nemcsak a tervszerű tevékenységek során dolgoznak fel a gyerekek, hanem tudásuk tovább mélyül, ha az szerepjátékukba is aktívan beépül.

Ebben az időszakban nem csak mi neveltük, tanítottuk őket, hanem mi is sokat tanultunk Tőlük. Ezernyi mosolyt, millió boldog percet kívánok és sok sikert iskolai tanulásukhoz. Kis pillangók szeptembertől újra benépesítették már a csoportszobánkat. Most tanulnak repülni.

 


A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
A szerkesztő ajánlja