Mindaddig ez így is van, amíg gyermekünket nem akadályozzuk meg a kibontakozásban. Abban, hogy az lehessen, akivé válni a Földre született. Nem biztos, hogy ez egyezik a mi szülői elképzelésünkkel. Sok szülő-gyerek viszony keseredett már meg ettől. A kivezető utat a Szamárbőr királyfi meséje alapján mutatom meg.

Komolyan belenézve ennek a magyar népmesének a tükrébe, nehéz (és egyáltalán nem szórakoztató) kérdésekkel találjuk magunkat szemben. Aki osztja azt a tévhitet, hogy a népmesék a gyerekeknek való "csacskaságok", most meggyőződhet róla, hogy nem így van.
 

Szülővé válni – az elvárásokat feladni

A mesebeli házaspárnak sok év várakozás és sok próbálkozás után születik gyermeke. Ennyi idő után tele vannak elképzeléssel, hogy milyen gyermekre vágynak. A kisfiú azonban minden elképzelésüket alulmúlja: szamárbőre van, úgy néz ki, mint egy csacsi. Búsul és zokog az anyuka, az apuka sem repes az örömtől, de megembereli magát, és azt mondja: a gyermeket mindenképp felnevelik, nem dobják el.

És, ami ezután jön az nemcsak azokhoz szól, akik valamilyen értelemben "nagyon más" gyermeket nevelnek, akár fogyatékosság, akár betegség miatt. Mert minden gyermek nevelésének ugyanaz az alapja. Ezt tanítja ez a mese.

A gyerek neveléséhez eredeti elképzeléseik szerint fogtak hozzá. Dajkát fogadtak mellé, ápolták, majd iskolába küldték. Hogy a gyerek ne jöjjön rá a saját másságára, az egész országban leszedették a tükröket (királyi házaspárként rendeletbe adták ezt). Így az eszes kicsi csacsi vidáman élte az életét, beszélt, számolt, olvasott, rajzolt és énekelt - szóval, mindent csinált, amit a többi gyerek is. A tükrök hiánya megóvta attól, hogy szamárbőre elszomorítsa. Még hegedülni és lantozni is megtanult - pedig ebben zenei mestere sem hitt, hiszen hogyan is lehetne patákkal a lant húrjait pengetni?
 

Identitásválság – az elfogadás hiányában

Ahogyan azonban a féltve őrzött titkokkal lenni szokott, ez is napvilágra került! Az egyik zenész gondatlanul elől felejtett egy tükröt, amiben a királyfi megpillantotta magát! Képzelhetjük! Kettőt fordult vele a világ! Rá kellett jönnie, hogy mindaz, amit eddig önmagáról gondolt, az hazugság! Ezt hívják identitásválságnak, abból is egy igazán durva fajtának! Érthető, hogy többé nem tudott a szülői házban maradni, világgá ment, hogy tisztázza önmagát, az életét. Ki vagyok én? Mit érek én? Ki szeret engem? Kit szerethetek én?

A mese szerint tavak és folyók vize mellett bolyongott jó sokáig. Mit csinált? Nézte magát a vizek tükrében. Azaz önismereti munkát végzett! Mindazt, amit gyermek- és fiatal éveiben nem tudhatott meg önmagáról, mert egészen másnak hitte magát, és a környezete is mást igazolt vissza felé, azt most be kellett pótolnia. Át kellett gondolnia és értékelnie az összes emberi kapcsolatát és saját magát.

Önmagára csak úgy találhat, ha olyan közösségben próbálja ki magát, és nyer pozitív visszaigazolást, ahol a szülői (jó szándékú, de kibontakozást ellehetetlenítő) védelem nincs jelen. (Érdemes megvizsgálni, ha a gyerekünk távolodik, vajon nem éppen ezért teszi-e...)
 

Önmagunkra találni

Így érkezett egy másik országba. Ott megmutatta azt, amit ő igazán tudott, amit önmagában szeretett: lanton és hegedűn játszott a királyi palota előtt. Muzsikája annyira lenyűgözte a hallgatóságot, hogy híre a királyig jutott. Sőt, a palotában is sikere lett! Nem ragozom, a folytatást sejthetjük: az itteni idegen királylány bele is szeretett, hozzá is ment feleségül. Ami viszont a történet meglepetése, és a végére maradt: a nászéjszakán a királyfi leveti a szamárbőrt (képes rá, hogy levesse!), és soha többet nem bújik vissza bele. Miért? Hogyan történhet ez? 

Megtapasztalja és megéli, hogy itt, ebben az idegen országban, ahol senki nem tudja, hogy ki ő, elkezdik önmagáért szeretni, becsülni, tisztelni. Szeretik és becsülik mindazt, amit ő tud (hegedül, lanton játszik, szellemesen társalog), és szóba sem kerül a szamárbőre, pedig ebben az országban nem tiltja az apai parancs, nyilvánvalóan mindenki látja az ő "fogyatékosságát", hogy neki szamárbőre van. Az elfogadásnak ez a teljessége pedig megszüli a változást: képes lesz megszabadulni a szamárbőrtől, leveti azt. 
 

Hogyan érint ez engem?

Intés és figyelmeztetés a mese végén, hogy nincs szó arról, a királyfi tudja-e rendezni kapcsolatát az otthoniakkal. Vagy igen, vagy nem. Ha az otthoniak is képesek megélni az elfogadásnak ezt a mély és igaz voltát, akkor igen. Ha nem, akkor örökre elszakadnak.

Jusson eszünkbe ez a mese, amikor kritizáljuk (például a kamasz) gyerekünk öltözetét, frizuráját, barátait; a felnőtt gyerekünk életmódját, világnézetét, szokásait. Kritika helyett nem inkább odafordulásra, figyelemre volna szüksége? Lehet, hogy az öltözéke, a festett haja, a hanyag viselkedése, a szemtelensége, a szótlansága csak egy jelmez, hogy vegyük már észre, szüksége van a feltétel nélküli szeretetünkre és figyelmünkre!

Ha tovább olvasnál a témában, keresd fel meseterápiás blogomat, vagy küldd el nekem kérdésed!

Fotó: 485024/pixabay.com