SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Valóban érzékelik a szellemeket a gyermekek?

Családinet [cikkei] - 2014-09-30
Az írott és elektronikus sajtó időről időre beszámol olyan esetekről, hogy kisgyerekek szellemeket véltek látni. Ilyenkor különböző szakértők szólalnak meg, akiknek egy része szerint valóban lehetséges, hogy szellemekkel társalogjanak a kicsik, míg mások, főleg gyerekpszichológusok értelemszerűen az érzelmek kialakulásának folyamatával magyarázzák a jelenséget.

A kisgyerekek saját nézőpontjuk szerint osztják jóra és rosszra a világot, azaz kellemes és kellemetlen hatásokra – idézi a Hír24 Bodnár Csilla gyerekpszichológust. A szakember szerint a kisgyerekek vágykövető magatartást tanúsítanak, ennek lényege az örömszerzés, és a kellemetlen hatások elkerülése.

Az anya a jó kategóriába sorolandó, mivel enni ad, biztonságot nyújt, teljesülnek a vágyak, ilyenkor minden szép és jó, beleértve magát a gyereket is. Ellentétes helyzetben a környezet és maga a gyermek is rossz.

Az érzelmek differenciálódásakor elkezdik megélni a különböző érzéseket, a haragot, az örömöt, és ezeket egyelőre fejletlen, gyerekes módon dolgozzák fel. A feldolgozás egyik módja a kivetítés. Ilyen például, amikor a gyerek haragszik az anyjára, mivel az nem engedett meg neki valamit. Ugyanakkor fél haragudni, mivel legnagyobb félelme, hogy elveszíti a szeretetet. A gyermeki logika ilyenkor az érzelmeit egy képzeletbeli társra, barátra, tárgyra vetíti ki, aki helyette fog haragudni az édesanyjára.

A másik gyakori módszer az érzelmek feldolgozására az áttolás. Ez a fordítottja az előbbinek, ebben az esetben ugyanis nem az anya nem enged meg valamit, hanem a képzeletbeli barát. Így anya jó marad, ez által a gyerek is az, pedig rosszalkodott – foglalta össze a szakember. Hozzátette: a gyermeki fantázia annyira élénk, és annyira valósághűen képesek megélni a fantáziavilágot, hogy felnőtt fejjel az nem is lehetséges. A képzelt barátok feltűnéséhez nem szükséges feltétlenül kiváltó ok, legtöbbször elég, ha a gyerek rosszban töri a fejét.

Forrás: Filantropikum.com
Fotó: TaniaVdB/Pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja