SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Dadogás

Sólyom Vanda [cikkei] - 2009-11-27
A dadogás nagyon összetett jelenség. Megértésével és megfelelő hozzáállással nagyban segíthetjük a dadogó ember kommunikációját.
Első cikkemben a fontosabb tudnivalókat gyűjtöttem össze, melyek a beszédhiba megismeréséhez szükségesek.
Következőkben arról is olvashatnak majd, mik azok a teendők, melyekkel hozzájárulhatunk a javuláshoz.

A dadogás, a beszéd összerendezettségének görcsös zavarában mutatkozik meg. A dadogó beszédét szaggatottság jellemzi, üteme, ritmusa felbomlik. A probléma gyakran más beszédhibákhoz kapcsolódva is megjelenhet.

Abban szinte minden szakember egyetért, hogy a görcsös megakadások hátterében nagyrészt pszichés okok állnak. Bár kialakulásában az öröklődésnek is szerepe lehet. Sokszor a gyermek dadogását korábbi traumatikus élmény, sokk okozza. Ez lehet baleset, szülőtől való hirtelen elszakadás, rossz élmény. A terapeuta feladata, hogy ezeket felkutassa, megismerje, majd eszerint kezdje meg a gyermek lelkét és beszédét egyaránt gyógyítani.

A dadogás fajtái, és ebből adódóan tünetei is igen sokrétűek lehetnek. Tény, hogy nincs két egyforma dadogó, de egy dadogó dadogása is változékony képet mutathat. A beszédhibás ember állapota bizonyos helyzetekben javul, máskor pedig romlik. Ennek oka abban keresendő, hogy a beszéd minőségére rendkívül sok külső elem van hatással. A környezet feladata, hogy olyan légkört teremtsen a dadogó számára, amiben beszédhibája csökken, netán meg is szűnik.

A tünetek között lehetnek görcsös megakadások, beszédfélelem, beszédgátlás, sajátos légzés. Emellett feltűnő lehet, ha megjelennek különböző, a beszédet kísérő együttmozgások. Ezek lehetnek akaratlanok, és akaratlagosak is. Utóbbiak a beszéd megsegítésére, a görcs feloldására irányulnak. Ezen tünetek mellett, jelentkezhetnek írásban észrevehető jellegzetességek is.

A dadogóknál sok esetben megfigyelhetünk úgynevezett pszichés sajátosságokat. Ezek a gyermekek/felnőttek általában introvertált, kiegyensúlyozatlan, bizonytalan személyiségek. Általában megjelenik Náluk az erős beszédfélelem, beszédgátlás.

A pszichés eredet miatt, a logopédiai terápia mellett érdemes pszichológus segítségét is igénybe venni.

A logopédiai terápia akkor lehet sikeres, ha a logopédus megfelelő módszerekkel, hozzáállással kezeli a gyermeket. Általánosságban elmondható, hogy egy sikerre vezető dadogás terápia az ellazulásról, a nyugalomról, az elfogadásról szól. A logopédus javítja a beszéd folyamatosságát, ritmusát, oldja a beszédgátlást és korrigálja a dadogás járulékos tüneteit.

A dadogó terápia fontos eleme az ellazulást segítő gyakorlatok, módszerek alkalmazása, a pozitív légkör megteremtése.

A cikk folytatása: Dadogás 2.

Fotó: www.foter.com


Sólyom Vanda

http://logopedia.hupont.hu

Sólyom Vanda


Sólyom Vanda
Logopédus

Elérhetőségeim:
E-mail: solyomvanda@gmail.com
Honlap: http://logopedia.hupont.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja